2015. április 6., hétfő

33. rész

Sziasztok! Szeretnék elnézést kérni a hosszas kimaradásért, de az a helyzet, hogy több problémám is volt ezzel a résszel, és nem tudtam, hogyan írhatnám át. Azt hiszem, most már elfogadható állapotban van, viszont nem lett a leghosszabb, amit szintén sajnálok - főleg azok után, hogy ilyen sokat kellett várnotok rá. Megpróbálom ismét heti rendszerességgel hozni a fejezeteket, szóval ha minden terv szerint megy, vasárnap már olvashatjátok is a folytatást. Ebben a részben egy verset is olvashattok, amit nem én írtam, de szerintem gyönyörű és illik a történethez.Utólag is boldog húsvétot mindenkinek, és továbbra is bátran osszátok meg a véleményeteket velem. :)      

Mindössze hét-nyolc éves lehettem, amikor Eaten minden este rémtörténeteket mesélt nekünk. A szomszéd szobából néha áthallatszott Apa horkolása, de többnyire néma csend uralkodott a házban, ezzel megteremtve a kellő hangulatot a vérfagyasztó mesékhez. Bár Alan még nálam is fiatalabb volt, igyekezett bátornak tűnni Eaten előtt. Közömbösen hallgatta végig a kísértet históriákat, száját makacsul összeszorította, hogy véletlenül se sikoltson fel. Csakhogy akármennyire is erőlködött, a keze remegése mindig elárulta őt. Alan-nel ellentétben én nem lepleztem a félelmem: a takaróm alá bújtam és a szemeimet becsukva próbáltam kizárni a bátyám hangját.
Akárcsak akkor, a szemhéjaimat most is szorosan lehunyva tartom, kezeimmel átkulcsolom a térdeimet és előre-hátra ringatózom.
Ez is csak egy újabb rémmese. Nem igazi, csak kitaláció.
Egyre csak győzködöm magam, de akármennyire is szeretném elhinni a saját szavaimat, nem tudom becsapni magam. Nem zárhatom ki tovább a külvilágot, muszáj szembenéznem a tényekkel: a társam, Race, meghalt és ismét magamra maradtam.
Lassan kinyitom a szemeimet, majd óvatosan körbepillantok. Egy terebélyes cserje levelei között kuporgom, az ágakon ismerős, piros termés nő. Csipkebokor. Jut eszembe a neve, de arra a kérdésre, hogy mikor és hogyan kerültem ide, nem tudom a választ. Az utolsó emlékképem az ágyú hangja és az elfojtott sikolyom. Vajon azóta hány nap telhetett el?
A kezeimen friss karcolásokat veszek észre, az arcom nedves a könnyeimtől, a ruhám pedig a hátamhoz tapadt az izzadságtól. Akárcsak a Viadal elején a Játékmesterek ismét befűtöttek, vagy ezer fok van itt. Leveszem a pulcsimat, majd a táskába gyömöszölöm.
- Megsülök - suttogom magam elé. Fáj a torkom és rekedt a hangom, mintha korábban megerőltettem volna. Lehetséges lenne, hogy amíg öntudatlan állapotban voltam megállás nélkül ordítoztam?
Vajon milyen távol lehetek a Bőségszarutól vagy a kiválasztottaktól? Ha még senki nem támadt rám, valószínűleg messze találtam menedéket a többiektől. Hacsak nem állnak lesben a bokor előtt, arra várva, hogy lecsaphassanak rám. Máskor az ilyenfajta gondolataimra rögtön megfagyna a vér az ereimben és egész testemben reszketni kezdenék, most viszont nyugodtan ülök tovább és semmit sem érzek. Belefáradtam a Viadalba. A legegyszerűbb az lenne, ha feladnám.
- Bárcsak vége lenne – sóhajtok fel keserűen.
Az ajkaim kicserepesedtek, nyelni próbálok, de nem maradt nyál a számban. Vajon mióta nem ittam semmit? Előveszem az egyik kulacsot és lassan kortyolni kezdem a vizet. Megkönnyebbülve lélegzem fel, ahogy a folyadék kellemes íze szétárad a nyelvemen.
Hirtelen a szemeim előtt szörnyű képek jelennek meg, az elmém pedig kegyetlen játékba kezd, mert átalakítja a korábban látottakat. Újra nézem, ahogy a kard egyetlen mozdulattal elválasztja Race fejét a testétől, majd a földön gurulva közvetlen a lábam előtt megáll, és undorodva méregetni kezd.
Sikítva dobom el a flakont a kezemből. Körülöttem minden elmosódik, csak homályosan látom, ahogy a víz kifolyik és a talaj örökre elnyeli. Az egész testem görcsbe rándul, a kezeim izzadni és remegni kezdenek, a szívverésem pedig a kétszeresére gyorsul. A torkom elszorul, kapkodva szívom be a levegőt, de mintha az oxigén egy láthatatlan téglafalba ütközne. Segítenem kellett volna neki. Azért mentem vele, hogy ne legyen egyedül és én mégis hagytam meghalni. A légszomjam továbbra sem szűnik meg, szédülni kezdek, és úgy érzem, hogy az egész testem lángokban áll, majd a következő pillanatban már a hideg ráz. Egyre jobban elönt a pánik, és fogalmam sincs, mit tehetnék. Fuldoklom. 
Gondolj másra. Gondolj másra. Egy csipkebogyó! Nézd, milyen kicsi és piros. Ugye, milyen szép? Anya imádja a csipkebogyót, általában teát készít belőle. Meredten nézem a gyümölcsöt, aztán egyszer csak azon veszem észre magam, hogy dalolok. Annak az altatónak a sorait kezdem el kántálni, amit Anya énekelt nekem az Aratás napján. Eleinte a szavak érthetetlenek a zihálásomtól, de aztán a légzésem fokozatosan megnyugszik.

„Hajtsd le párnádra kócos kis fejed,
Enged, hogy az álom játszhasson veled.
Rajzoljon a képzelet szívnek tetsző képet,
Aludjál nyugodtan s álmodjál szépet.
Holdsugár fonja álmodat majd körbe,
S vágyadat mutatja, mint egy tükörbe.
Elsuhan az éj, szinte észre sem veszed,
Álmodat vigyázva fogják a kezed.
Megnyugszik a szív, de az álomnak nincs vége,
Létünknek ez, ez a legszebb szenvedése.
Mert az álom sokszor oly szép is lehet,
De tudjuk, csak játszik velünk a képzelet.
És így nehéz szívvel ébredünk,                         
Hogy tovább éljük rohanó életünk.
S ha nyújtanak feléd egy segítő kezet,
Estére nyugodtan hajtod álomra fejed.”


A távolból madárcsicsergés hallatszik, beletelik néhány másodpercbe, míg felismerem az altató dallamát. Elmosolyodom a gondolatra, hogy tőlem tanulták meg. A hangjuk gyönyörű. Néhányan felszállnak az ágakról és kecses szárnycsapásokkal tova szállnak. Egyre messzebb repülnek tőlem. Azt kívánom, bárcsak én is velük mehetnék.  

8 megjegyzés:

  1. Sziaa,
    Ez a rész is nagyon tetszett,remekül bemutattad Annie "megbolondulását",vagy legalább is azt,hogy mennyire megrázta Race halála.
    Nagyon kiváncsi vagyok a folytatásra,mertbár tudjuk a viadala végét,de nagyon érdekel,hogy hogyan írod meg. :)
    Ölel : Nóri

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy ez a rész is elnyerte a tetszésed. Már nincs olyan sok hátra a történetből, így nem kell sokat várnod. Igyekszem a folytatással, terveim szerint holnap felteszem. :)
      Köszönöm, hogy írtál nekem. :)

      Swarley

      Törlés
  2. Imádtam ezt a részt is, bár tény ami tény, meglehetősen rövid. De ez nem baj :) Hányan is vannak még? Öten-hatan?
    Love Annie 4ever :)
    Sutton

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Tényleg rövid lett, amit nagyon sajnálok, de nem akartam összevonni a a következő résszel, mert akkor meg túl gyorsan történnének az események. Így viszont a következő fejezet is rövidebb lesz a kelleténél, de ígérem utána már hosszú részek következnek. :)
      Még öten vannak életben. :)
      Köszönöm, hogy írtál nekem. :)

      Swarley

      Törlés
  3. Kedves Swarley!

    Először is bocsánat, amiért egy ideje eltűntem, de megint összejött minden... Nem voltak kellemes heteim, de végül megint itt vagyok. :) Ahogy Annie-t, engem is megrázott Race halála, nem akartam elhinni, amikor olvastam azt a részt. Már annyira megkedveltem a fiút, erre meghal:( Nem lennék Annie helyében. Ettől függetlenül továbbra is élménydús és izgalmas fejezeteket hoztál, amiknek nagyon örülök. A fejezet végén lévő altató aranyos lett, kifejezetten tetszett. :) Kíváncsi vagyok, mi fog történni a következő fejezetekben, hozd hamar a folytatást!
    (Nálam is fent van az új fejezet sok-sok idő kimaradása után. Remélem nem okozom csalódást.)

    Puszi, Arika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Arika!

      Örülök, hogy újra itt vagy, remélem minden megoldódott és kellemesebb hetekre számíthatsz a közel jövőben. :)
      Race halála nekem is fájdalmas volt, a történet során nagyon megszerettem a fiút, sajnálom, hogy nem menthettem meg. =/ Annak viszont örülök, hogy ettől függetlenül ez a rész is elnyerte a tetszésedet. Remélem a későbbiekben is ilyen pozitív véleménnyel leszel a történetről. :)
      (Éljen van új fejezet. ^.^ Megyek is, hogy elolvassam. :))

      Swarley

      Törlés
  4. Szia!
    Én most nemrég talátam rá a blogodra és egyszerűen imádom!!! Egyetlen éjszaka alatt elolvastam az egészet. Rohadt jól írsz imádom a stílusodat és nagyon jó hogy hű maradtál a könyvben leírt dolgokhoz.Anniet eddig nem ismertem, de most már az egyik kedvenc karakterem,na és persze Finnick!!! LOLNagyon-nagyon várom már a folytatást!!!*-* Zita

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Mindig óriási boldogsággal tölt el az ilyen kommentek olvasása. El sem tudom mondani, mennyire örülök neki, hogy rátaláltál a blogra és ennyire megszeretted. :)
      Köszönöm a dicséretet. Remélem a későbbiekben sem változik meg a véleményed. :)

      Swarley

      Törlés