2015. február 1., vasárnap

27. rész

Egy húsz perces pihenő után tovább indulunk. Lehajtott fejjel ballagok Race után, aki szándékosan lassabban halad, hogy lépést tarthassak vele. Néha-néha rám pillant, biztosra akar menni, hogy minden rendben van velem, és nem fogok egyszer csak összeesni. Bár fáradt vagyok és a fájdalmaim nem múltak el, egész jól bírom a gyaloglást, így biztos vagyok benne, hogy ez nem fog bekövetkezni, ugyanakkor kedves Race-től, hogy ennyire figyel rám.
- Már mindjárt ott leszünk – húzz el előttem egy faágat.
- Különben hová megyünk? – kérdezem.
- Egy barlangoz.
Egy barlang? Nem az lenne az első hely, ahol bárki keresne minket? Ha a Hivatásosok észreveszik a bejáratot, biztos leellenőriznék, hogy van-e bárki olyan ostoba, aki azt hiszi, bent menedéket találhat a többiek elől.
- Tudom, mire gondolsz. – Race erőteljes hangja visszatérít az eszmefuttatásomból. – De a barlang biztonságos. Senki sem fog ránk találni. Ebben biztos vagyok.
 Csakhogy a biztonságos helyek sem jobbak. A fára gondolok, azt hittem, hogy fent a magasban, biztonságban vagyok. Másnapra mégis kigyulladt. A bokrok között nagyobb az esélye, hogy valaki észrevegyen, de épp emiatt nem is rejtenek semmilyen meglepetést. Végül úgy döntök, hogy elárulom a kételyeimet Race-nek, de ő nem reagál, mintha meg sem hallotta volna, csak némám gyalogol tovább. A hallgatagságát hirtelen nem tudom hova tenni, hisz egész idő alatt beszélt hozzám és mindenfélét kérdezgetett.
- Lehet, hogy jobb lenne, ha valami más menedéket keresnénk – szólalok meg.
- Tegnap éjszaka ott szálltam meg, Annie. Mondom, hogy biztonságos. Ha a Játékmesterek tényleg tartogattak volna valami csapdát, akkor azt már tudnám. Nem volt ott sem mérges pók, sem vérengző fenevad és még csak a bejárat sem omlott be. Sehol sem biztonságos, de a barlangban nagyobb az esélyünk a túlélésre.
Race valamiért nagyon ragaszkodik a sziklaüreghez. Nem fogom tudni lebeszélni róla, így nem is próbálkozom tovább. Veszek egy mély levegőt és körbe nézek az erdő ezen részén. A fák itt hosszabban nyúlnak az ég felé és szorosabban is nőnek egymás mellé, az aljnövényzet pedig egészen a derekamig felkúszik.  Az ösvények keskenyebbek, szinte már nem is látszódik a föld. Olyan, mintha egy növény tengerben úsznék.
- Ott van – mutat Race előre. Hunyorítok, de semmit sem sikerül kivennem a távolban.
- Nem látom.
- Ez benne a lényeg – mosolyog, aztán besétál a bokrok és a fák közé. Utána megyek. Elhúzom az utamban lévő ágakat és leveleket, majd meglátom a barlangot. A bokrok körbenőtték, a bejárat csak egy apró nyílás. Amikor bemegyünk, egy nagyobb lyukban találjuk magunkat. A plafon alacsony, nem tudok felegyenesedni, de ahhoz elég hely van, hogy legfeljebb négy ember szűkösen elférjen egymás mellett.
- Tényleg biztonságosnak tűnik – mondom, és napok óta először elmosolyodom.
- Örülök, hogy tetszik – dől a falnak Race – Éhes vagy?
- Csak szomjas. – Leveszem a táskám a hátamról, kiveszem a kulacsot és inni kezdek. Race a barna szemével végig engem figyel. Kérdőn nézek rá, mire elkapja a tekintetét.
- Azt hiszem, megsütöm a mókust.
- Nem félsz, hogy ide csalod a többieket? – A fiú magabiztosan elmosolyodik.
- Felőlem jöjjenek csak. Majd leszúrom őket a lándzsával. Különben meg nem a közelben fogok tüzet rakni, itt túl sűrű a növényzet, még lángra lobbanna az egész erdő. Tudod, a tűz remek csali, remélhetőleg ide csalok vele néhány kiválasztottat. Azt akarom, hogy minél hamarabb vége legyen már ennek az egésznek. Ha viszont bármi baj történne, nem tudnál időben elmenekülni, legalábbis nem ilyen állapotban, úgyhogy előtte biztonságba akartalak helyezni.
- Itt akarsz hagyni? – a hangomon eluralkodik a pánik. Hosszú napok óta végre nem érzem magam egyedül, erre Race máris el akar menni.
- Visszajövök. Ne aggódj, Annie. – Race ismét rám mosolyog, azért, hogy megnyugtasson, de nem sikerül neki. Mi van, ha történik valami? Ha megölik. Vagy esetleg valaki rám talál, amíg arra várok, hogy visszatérjen. Egyedül nem tudom megvédeni magam. Hirtelen egy ijesztő gondolat fogalmazódik meg a fejemben: lehet, hogy ez tényleg egy csapda. Race még sem akar megvédeni, de saját kezűleg sem képes megölni. Lehet, hogy most elmegy és szól a Hivatásosoknak, hogy hol is rejtőzködöm. Talán ezért ragaszkodott ennyire a barlanghoz, mert megbeszélte a többiekkel, hogy itt fognak megtalálni. A szívem a torkomba dobog és érzem, ahogy egész testemben remegni kezdek. Rápillantok Race-re, aki még mindig mosolyra húzott szájjal néz vissza rám. Valahogy nem tudom elhinni, hogy bántani akar, de a vészsziréna a fejemben hangosan visít. Egyszerűen képtelen vagyok már tisztán látni a dolgokat. Biztosra kell tudnom, hogy megbízhatok-e benne.
- Race, miért mentettél meg a vérfürdőnél? – szögezem neki a kérdést.
- Megsajnáltalak. Te nem láttad a rémült tekintetedet. Különben sem akartam, hogy bármi bajod essen.
- Miért? Hiszen nyerni akarsz. Azt hittem bármire hajlandó vagy a győzelemért.
- Azt leszámítva, hogy téged megöljelek, arra nem lennék képes. Hisz ugyanaz az otthonunk, a szüleink is jóban vannak, és bár veled sosem beszéltem túl sokat. Különben, mindig megvetettem azokat, akik a saját társukkal végeznek. Ráadásul a bátyád saját kezűleg fojtana meg, ha bármivel is ártanék neked, már régóta barátok vagyunk.
Elgondolkozom Race szavain. A körzetlakók soha nem nézik jó szemmel, ha két kiválasztott, akik ugyanonnan származnak, egymás ellen fordulnak. Megutálnák érte. Azért viszont nem, ha egyszerűen magamra hagyna.
- Miért kerestél meg? Így is tartozom neked, amiért megmentettél. Megértették volna.
- Lehet, hogy ők igen, de én nem. Különben is tettem egy ígéretet. – Hosszasan nézem Race arckifejezését, aztán, mint egy villámcsapás, belém hasít a felismerés.
- Mégis csak beszélt veled. – Megmondtam Finnick-nek, hogy semmi szükség rá. Mégis megtette, és a jelek szerint még egy fogadalmat is sikerült kicsikarnia a fiúból, aki a vonaton még gyűlölettel nézett rá. – De miért? – szalad ki a számon a kérdés, ami mindennél jobban foglalkoztat. Race viszont félreérti, és azt kezdi megmagyarázni, hogy Finnick miért is beszélgetett el vele.
- Azért, mert szeret téged, Annie. Azt akarja, hogy még jó sokáig élj. Nélküled ő is meghalna. –Pislogva gondolom végig a hallottakat, majd elmosolyodom. Aztán eszembe jut, hogy nem erre a válaszra voltam kíváncsi.
- Úgy értem, miért mentél bele?
- Mert én sem akarom, hogy bármi bajod essen. Úgy érzem, meg kell, hogy védjelek és meg is foglak – Race hangja komolyra változik, tekintete megkeményedik, és egyre inkább kezdem azt érezni, hogy igaz, amit mond. De aztán magam előtt látom azt az elszánt fiút, aki olyan könnyedén dobta a kést a repedésbe, mintha az természetes lenne. 
- Mi lesz, ha már csak ketten maradunk? Megölsz?
- Annie… Szerinted megígértem volna, hogy vigyázok rád, ha képes lennék megölni? Ahogy már mondtam, meg akarjak védeni. Soha nem támadnálak hátba, és ezt ő is nagyon jól tudja. Másként nem kért volna meg rá, hogy vigyázzak rád, nem igaz? Az meg, hogy mi lesz a későbbiekben, ne foglalkoztasson. Majd ha eljutunk odáig, kitaláljuk, hogyan is legyen tovább. – Egy ideig csend telepszik a barlang szűk falai közé, és azon vagyok, hogy megemésszem Race szavait. – Tudod, az első nap elindultam, hogy megkeresselek, de aztán jobbnak láttam, ha a többiek mellett maradok a Hajtóvadászat idején. Végig azért imádkoztam, hogy ne akadjunk a nyomodra és nem is találtunk rád. Ügyesen elrejtőztél. A többiek szerint Oliviával voltál és én is kezdtem ezt hinni. Láttuk, hogy a kiképzésen összebarátkoztatok, azt gondoltuk, hogy szövetséget kötöttetek, ezért nem aggódtam érted. De aztán nem sokkal Aaron halála után, Olivia ránk támadt. Egyszer csak megjelent a semmiből, olyan volt, mint valami vad amazon. Meg akarta bosszulni a társa halálát. Egy fejszével eltalálta Kirk vállát, elég csúnya seb maradt utána.
- A vágás a kezeden – mutatok a jobb karjára. - Az is az ő műve?
- Igen. Volt nála még egy kés is, de belátta, hogy azzal nincs sok esélye, ezrét inkább futni kezdett. Mi meg utána rohantunk. Én értem utol a legelőször, de a késsel felhasította a bőröm. Így sikerült meglépnie. – Nagy bátorság kellett Olivia részéről, hogy egymaga, szembe mert szállni négy Hivatásossal. Míg Joice mindent alaposan végig gondolt és inkább az eszével próbált a túlélésre összpontosítani, addig Olivia maga a parázs, amely bármelyik pillanatban lángra lobbanhat. Bár a kiképzésen nagyon megkedveltem a lányt, a hallottak alapján örülök, hogy végül Joice-szal kötöttem szövetséget. Ha egy picit gyorsabbak lettünk volna aznap, akkor talán még most is élne…
Észreveszem, hogy Race még mindig beszél, úgyhogy inkább rá figyelek.
- Tudod, egyedül volt, és azon kezdtem el agyalni, hogy mi lehet veled. Attól féltem, hogy talán megsérültél, ezért elindultam, hogy megkeresselek.
Hosszasan fürkészem Race arcvonásait, aztán eszembe jut, hogy először Joice-ban sem bíztam meg. Minden lépését megkérdőjeleztem, miközben végig vigyázott rám. Még csak bocsánatot sem tudtam kérni tőle. Furdalni kezd a lelkiismeretem.
Megfogadom, hogy még egyszer nem követem el ugyanazt a hibát. Megbízom Race-ben.

8 megjegyzés:

  1. Szia! Nagyon tetszett ez a rész, tök jó, hogy Annie megbízik Race-ben. Lesz valami szerelmi háromszög? Mármint Annie Finnicket szereti, de nagy csavar lenne, ha kiderülne, Race is szerelmes a lányba. Amúgy Olivia honnan származik? Nem emlékszem. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Öröm olvasni, hogy elnyerte a tetszésedet a rész. :)
      Ha nem gond, nem árulnék el előre semmit sem. :)
      Olivia a Hetedik körzetből származik, éppúgy mint Johanna az eredeti trilógiából.
      Köszönöm, hogy írtál nekem. :)

      Swarley

      Törlés
  2. Szia! :) Végre, végre!!! Annie-nek nem könnyen jön a bizalom... Bár teljesen megértem, hogy miért.
    Reagálva az előző ember kommentjére: Kérlek ne!!! Nem kell szerelmi háromszög!!!!! Olyan cuki Annie Finnick-kel❤ Ne rontsd el ezt please!!!
    Egyébként kedves Race-től, hogy segít a lánynak! :)
    És Olivia... Nem semmi az a csaj! :o Egyedül a Hivatásosok ellen??? o.O Mondjuk megértem a motivációját, de akkor is :o
    Remélem összefutnak vele!! :)
    Várom a következőt!!! ❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Hát igen, Annie-nek szüksége van egy kis időre, hogy bárkiben megbízzon, de azt hiszem érthető, hogy miért. A helyében én is hasonlóan viselkednék. :)
      Érdekes olvasni a különböző véleményeket, hogy legyen szerelmi háromszög vagy ne. :D
      Ami pedig Oliviát illeti, tényleg nem semmi tőle, hogy egyedül szembe mert szállni a Hivatásosok ellen. Bár igazából nem gondolta végig, hirtelen felindulásból csinálta. Szerencséje volt, hogy el tudott menekülni. :)
      Köszönöm, hogy írtál nekem. :)

      Swarley

      Törlés
  3. Nagyon jó rész lett! Remélem hamar hozod a kövit! :) és egyet értek az előző kommentelővel, nem kell szerelmi háromszög!!
    Új olvasód,
    Ril

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy tetszett. Vasárnap teszem fel a folytatást. :)
      Juj, egy új olvasó. :D Köszönöm, hogy olvasol és megosztod velem, amit a történetről gondolsz. :))

      Swarley

      Törlés
  4. Kedves Swarley!

    Végre ismét itt vagyok és jöttem is olvasni. :) Tetszett ez a fejezet is, szerintem se legyen szerelmi háromszög, az Annie-Finnick párosítás tökéletes. Érdekesnek találtam, amit Race mondott Oliviáról. Le a kalappal a lány előtt! Megmosolyogtatott az elején Annie bizonytalansága a barlanggal kapcsolatban, én is bizalmatlan lennék még szerintem. Folytasd hamar!
    Ui.: nálam is fent van az új rész.

    Puszi, Arika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Arika!
      Köszönöm, hogy olvasod a történetet, nagyon sokat jelent nekem. :)
      Szerintem az adott helyzetben a legtöbb ember bizalmatlan lenne, így teljesen érthető Annie reakciója. Ami pedig Oliviát illeti, a bosszúvágy jó nagy bátorságot adott neki. :)
      Köszönöm, hogy írtál. :)

      Swarley

      Törlés