2014. július 30., szerda

3. rész

Sziasztok! Meghoztam a 3. részt, egy kicsit rövid lett, de remélem azért tetszeni fog nektek. A következő részt pedig - kivételesen - pénteken teszem fel. =)  

- Annie Cresta – hallom meg a nevemet másodszorra is. A tömeg engem bámul, fellélegezve ugyan, de mégis sajnálkozva néznek.
- Annie Cresta! – Blee Nasher egyre türelmetlenebb. Tudom, hogy ki kéne sétálnom a színpadra, de képtelen vagyok megmozdulni. Erőtlennek érzem magam. Egyetlen lépés, és talán a földre rogyok. Aztán hátulról valaki finoman meglök és a lábaim mégis életre kelnek.
Sírást hallok. A hang irányába fordulok, szemeimmel a tömeget vizslatom, és mikor vége megpillantom a családomat, összeszorul a szívem. Tehetetlenül nézem, ahogy Anya szemeiből patakokban folynak a könnyek, Apa átkarolva tartja, és próbál lelket önteni belé, de innen is látom, hogy ő is a sírás szélén áll. Mellettük Eaten arca kréta fehérré változott. A színpad felé sétálva találkozik a pillantásom Alan-ével, akinek az arcvonásai eltorzultak és még életemben nem láttam rajta ezt a fájdalomtól meggyötört tekintetet.
Fogalmam sincs hogyan, de sikeresen elérek a színpadhoz és megállok Blee mellett. Legszívesebben bömbölnék, de még sírni sincs erőm. Úgy érzem, egyre fogy a levegőm és fuldoklok.
Akárcsak nyolc évesen.
Lopva Finnick-re pillantok, de ő érzelemmentes arckifejezéssel meredten bámul a távolba.
Nyelek egyet. Közben pedig a szemeim előtt látom, ahogy a tavalyi kiválasztottak egymást ölik az Arénában. A gondolattól, hogy valaki egy kést döfjön belém, felfordul a gyomrom, és attól félek, hogy mindenki előtt kidobom a taccsot.      
  Muszáj elterelnem a figyelmem, így magamban énekelni kezdem az altatódalt, amit Anya dúdolt a nap folyamán. Egy picit sikerül megnyugodnom és próbálok a körülöttem zajló eseményekre figyelni. Ekkor veszem észre, hogy Blee Nasher kezében már ott van a fiú kiválasztott neve, és a mikrofon előtt állva, arra készül, hogy felolvassa.
- Race Frewen– hallom meg a nevet, és rögtön keresni kezdem a tömegben a magas, piszkosszőke hajú fiút. Race családja a tehetősebbek közé tartozik, a szüleié a kikötő, ahol az a halászhajó is áll, amin apa dolgozik. A szüleink jóban vannak, én viszont két szónál többet nem igazán beszéltem még Race-szel. A fiú előreszegezett állal, magabiztosan lépked a színpad felé, viszont a szemeiben látszik, hogy ő is fél.
Race mellettem áll, amíg a polgármester felolvassa a szokásos Hűtlenségi Egyezményt, majd felszólít minket, hogy fogjunk kezet. A szorítása erős, de a tenyere jéghideg.
Pár hét és mindketten meghalunk.

2 megjegyzés:

  1. Kedves Swarley!

    Már a prológushoz is szerettem volna neked írni, azonban nem tudtam, mit is írjak pontosan. Ahogy jött az első, majd a második rész, még mindig képtelen voltam összerakni egy normális véleményt, most viszont megpróbálom - bár nem hiszem, hogy sikerül.
    Először erre a blogodra találtam rá, innen jutottam el a másikra, ugyanis kíváncsi voltam annak a véleményére, aki ilyen szépen tud írni. Noha nem vagyok szakértő - még azt sem mondanám, hogy konyítok valamennyit az íráshoz -, csak egy olvasni szerető lány, engem nagyon megfogott a történeted már a prológusnál. Nekem teljesen átjöttek Annie érzései, és nagyon kíváncsi vagyok, milyen Viadalt képzeltél el neki.
    Már várom a pénteket! :))

    VálaszTörlés
  2. Kedves Dara Lancaster!

    El sem tudom mondani, mennyire jól esett, hogy írtál. =))
    Bevallom, nem egyszer gondolkoztam el rajta, hogy van-e olyan jó a történet, hogy kimerjem rakni egy blogra, így nagyon örülök, hogy tetszik. Nem tudok semmi mást se mondani, csak azt, hogy köszönöm szépen. =)

    VálaszTörlés