Sziasztok! Meghoztam a 3. részt, egy kicsit rövid lett, de remélem azért tetszeni fog nektek. A következő részt pedig - kivételesen - pénteken teszem fel. =)
- Annie Cresta – hallom meg a nevemet másodszorra
is. A tömeg engem bámul, fellélegezve ugyan, de mégis sajnálkozva néznek.
- Annie Cresta! – Blee Nasher egyre türelmetlenebb.
Tudom, hogy ki kéne sétálnom a színpadra, de képtelen vagyok megmozdulni.
Erőtlennek érzem magam. Egyetlen lépés, és talán a földre rogyok. Aztán
hátulról valaki finoman meglök és a lábaim mégis életre kelnek.
Sírást hallok. A hang irányába fordulok, szemeimmel
a tömeget vizslatom, és mikor vége megpillantom a családomat, összeszorul a
szívem. Tehetetlenül nézem, ahogy Anya szemeiből patakokban folynak a könnyek,
Apa átkarolva tartja, és próbál lelket önteni belé, de innen is látom, hogy ő
is a sírás szélén áll. Mellettük Eaten arca kréta fehérré változott. A színpad
felé sétálva találkozik a pillantásom Alan-ével, akinek az arcvonásai
eltorzultak és még életemben nem láttam rajta ezt a fájdalomtól meggyötört
tekintetet.
Fogalmam sincs hogyan, de sikeresen elérek a
színpadhoz és megállok Blee mellett. Legszívesebben bömbölnék, de még sírni sincs
erőm. Úgy érzem, egyre fogy a levegőm és fuldoklok.
Akárcsak nyolc évesen.
Lopva Finnick-re pillantok, de ő érzelemmentes
arckifejezéssel meredten bámul a távolba.
Nyelek egyet. Közben pedig a szemeim előtt látom,
ahogy a tavalyi kiválasztottak egymást ölik az Arénában. A gondolattól, hogy valaki
egy kést döfjön belém, felfordul a gyomrom, és attól félek, hogy mindenki előtt
kidobom a taccsot.
Muszáj
elterelnem a figyelmem, így magamban énekelni kezdem az altatódalt, amit Anya
dúdolt a nap folyamán. Egy picit sikerül megnyugodnom és próbálok a körülöttem
zajló eseményekre figyelni. Ekkor veszem észre, hogy Blee Nasher kezében már
ott van a fiú kiválasztott neve, és a mikrofon előtt állva, arra készül, hogy
felolvassa.
- Race Frewen– hallom meg a nevet, és rögtön
keresni kezdem a tömegben a magas, piszkosszőke hajú fiút. Race családja a
tehetősebbek közé tartozik, a szüleié a kikötő, ahol az a halászhajó is áll,
amin apa dolgozik. A szüleink jóban vannak, én viszont két szónál többet nem
igazán beszéltem még Race-szel. A fiú előreszegezett állal, magabiztosan lépked
a színpad felé, viszont a szemeiben látszik, hogy ő is fél.
Race mellettem áll, amíg a polgármester felolvassa
a szokásos Hűtlenségi Egyezményt, majd felszólít minket, hogy fogjunk kezet. A szorítása
erős, de a tenyere jéghideg.
Pár hét és mindketten meghalunk.