32. rész

 Sziasztok! Szeretnék elnézést kérni a múltheti elmaradt rész miatt, de átírásra szorult és csak most sikerült elkészülnöm vele. Remélem most sem fogok csalódást okozni, kellemes olvasást hozzá és köszönöm, hogy olvastok. :)

Az éjjel nem tudok elaludni. Összevissza forgolódom és idegességemben egészen tövig rágom a körmeimet. Képtelen vagyok bármi másra gondolni a Lakomán kívül.

- Biztos szeretnél velem jönni? Nem maradsz inkább itt? – kérdezi Race reggel, mikor meglátja kialvatlan arcomat.

Megrázom a fejem. Nem ülhetek itt ölbe tett kézzel és agyalhatok azon, hogy vajon mi történik Race-szel. Egyszerűen muszáj vele mennem.

Indulás előtt Race ismét szétosztja kettőnk között a felszerelést, majd a kezébe veszi az óraformájú üveget.

- Fenékig – tartja a magasba, majd egy szuszra kiissza a tartalmát.

- Milyen?

- Érdekes. Egy kissé savanykás íze van, de nem rossz.

- És mit érzel?

- Mintha most ébredtem volna egy kiadós alvásból, rég nem éreztem ilyen kipihentnek magam. Gyere, induljunk, hosszú lesz az út.

Tényleg rengeteget kell gyalogolnunk, de meglepően gyorsan megérkezünk a Bőségszaruhoz. Egy kicsit elfáradtam, de inkább sétálnék kétszer ennyit, csak ne kelljen még szembe néznem a többiekkel. Félénken pillantok körbe, de úgy tűnik korán érkeztünk.

- Te bújj el ott – mutat egy cserjére. - Én megkerülöm a szarut és a túl oldalt rejtőzöm el, rendben?

Bólintok, pedig semmi sincs rendben. Rossz előérzetem van, a gyomromban lévő görcs egyre nagyobbra nő, de semmit sem tehetek ellene.

- Vigyázz magadra, Annie.

Ugyanezzel a mondattal búcsúztam el tőle, mikor pár napja a vízeséshez indult. Mielőtt még megsérült volna, mielőtt még minden rendben volt.

- Te is, Race – mondom, majd nézem, ahogy elsétál.

A bokorban bujkálva a környéket fürkészem. A levegő hűvös, ezért összedörzsölöm a két tenyerem. Vajon hányan vannak még itt? Mindenki eljön a Lakomára, vagy van, aki inkább egy biztonságos búvóhelyen várja meg a végét?

Biztos vagyok benne, hogy mindjárt elkezdődik. Már nem kell sokat várni.

Pár méterre tőlem megzörren egy ág. A szívem a torkomban dobog, a félelem átjárja minden porcikámat.

Csak a szél volt az.

Próbálom megnyugtatni magam, de aztán megpillantok egy kék szempárt, majd a hozzájuk tartozó szőke hajat is. Olivia rám néz, aztán a tekintetét ismét a szaru felé fordítja. Pontosabban arra a valamire, ami éppen most emelkedik ki a földből: egy asztal, rajta táskákkal, amiken a körzetek számai vannak feltüntetve.

Senki sem mozdul. Mindenki a másikra vár.

Aztán hirtelen túl sok minden történik egyszerre. Az egyik pillanatban Olivia a bokrokban bujkál és rám mosolyog, a következőben pedig eszeveszett tempóval fut a szaru felé.

Ugyanekkor Kirk tör elő az egyik fa mögül és gyilkos tekintettel rohan a lány felé. Alig fél méter távolság van közöttük, már kezdem, azt hinni, hogy ezek lesznek Olivia utolsó percei, de a lány hirtelen a földre dob valamit, amitől az egész szaru füstbe borul.

Ösztönösen a szám elé kapom a kezem, hogy minél kevesebbet lélegezzek be belőle. Bár mivel nem hallom, hogy bárki is fuldokolna, úgy gondolom, hogy a gáz nem mérgező, de nincs kedvem kísérletet tenni az elméletem bebizonyítására.

Hunyorogva próbálom kivenni a távolban lévő alakokat. A szürkeségből hirtelen Olivia ront elő, hátán egy hátizsákkal és egyenesen az erdő felé rohan. Mikor Kirk észreveszi, hátrahagyva a neki szánt táskát azonnal üldözőbe veszi.

A füst kezd felszállni és észreveszem, ahogy egy alacsony, vézna fiú felkapja a hetes számmal megjelölt hátizsákot az asztalról, de amikor megfordul, hogy elszaladhasson Celiával találja szemben magát.

 - Sietsz valahova? – kérdezi a halálra rémült kiválasztottól, de a választ meg sem várva, a kardját belefúrja a fiú gyomrába. A srác szemei fennakadnak és térde rogy, ahogy Celia kihúzza a fegyverét. A lány hangosan felkacag a haldokló láttán.

Aztán megszólal az ágyú.

Celia lehajol a fiú táskájáért, majd az asztalhoz lép.

- Előjöhetsz Race, tudom, hogy itt vagy valahol – mondja, miközben hátra sem pillant. Ágzörrenés, mozgó levelek és Race már is ott áll Celia mellett. – Reméltem, hogy még összefutunk.

- Személy szerint, én örültem volna, ha ez kimarad az életemből. Kirk még mindig azt a lányt kergeti?

Értetlenül bámulok rájuk. Most mégis miért kezdenek el beszélgetni? Aztán észreveszem, ahogyan egymást méregetik és megértem a dolgot. Épp most mérik fel az erőviszonyokat, és azt, hogy ki milyen állapotban van a harchoz.

- Igen. A kis csaj teljesen hülyét csinált belőle. Azt hiszem, remekül ellesznek ezzel a macska-egér játékkal a Viadal végéig. Aztán, ha megunom, megkeresem őket és végzek velük. De előtte, halljuk, hol a kis barátnőd?  

- A Négyes lányra gondolsz? Fogalmam sincs, a vérfürdő óta nem láttam. – Celia megint felröhög. A nevetésétől megfagy a vérem.

- Race, te komolyan ilyen ostobának nézel? Kizárt dolog, hogy az a lány idáig eljutott segítség nélkül. Különben is, nem azért léptél le, hogy megkeresd? Aggódtál érte, nem igaz?

- Ugyan miért? Nem érdekel, mi van vele. Egyedül a győzelmem számít – mondja magabiztosan, és egy pillanatra még engem is sikerül megtévesztenie.

- Ezért mentetted meg az első nap, igaz? – Race összeráncolja a szemöldökét, Celia pedig gúnyos mosolyra húzza a száját. – Azt hitted, nem tudom? Láttam. Eleinte meg akartalak ölni érte, de aztán úgy gondoltam, talán még hasznot húzhatok belőle. Reménykedtem benne, hátha sikerül előcsalogatnod, de úgy tűnik, szeret bújócskázni. – Race egy igeid farkasszemet néz Celia rideg tekintetével, aztán megszólal:

- Mit tettél Valerie-vel? –Celia egy újabb önelégült, szinte már hátborzongató kacajt hallat.

- Ha ma estére nem is, holnapra már biztos halott lesz. Jó mélyen belevájtam a nevem a combjába, hamarosan tuti elvérzik, addig meg hadd szenvedjen. – Ezúttal Race nevet fel, majd megcsóválja a fejét. – Mi olyan nevetséges? – kérdezi Celia sértődött hangon.

- Valerie édesanyja ápolónő, biztos vagyok benne, hogy megtanította a lányának, hogyan kell kezelni a különböző sebeket. - Celia egy ideig csak Race arcát fürkészik, azt hiszi, hogy a fiú csak blöfföl, és apró jelek után kutatva próbálja rajta kapni a hazugságon.

- Lehet, hogy jobban kellett volna figyelnem az üres locsogására. Na, mindegy – vonja meg a vállát. – Ha itt végeztem, megkeresem és kinyírom. Előtte viszont… 

Celia felemeli a kardját, hallom, ahogy felnevet. Mindketten egyszerre mozdulnak. A fegyverek hangos csattogása percek múlva is visszhangzik a fülemben. Race mozzanatai gyorsabbak és erőteljesebbek, míg Celia a védekezésre koncentrál. Mindketten ügyesen küzdenek, de Race egyre lomhább, lélegzetvételei szaporábbak. Celia taktikája, hogy kifárassza az ellenfelét. Segíteni szeretnék a fiúnak, de nem tudom, mit tehetnék. Teszek egy lépést előre, de aztán rögtön meg is állok, viszont a mozgásomnak köszönhetően megzörrennek a bokor ágai. Celia a hangforrás felé fordítja a fejét, egy pillanatra nem figyel és Race máris harci fölénybe kerül: kiüti a lány kezéből a kardot. Csakhogy Celia sem tétlenkedik többet, villámgyorsan a földre veti magát, majd átgurul Race lábai között, megragadja a fiú bokáját, majd egy nagyot ránt rajta. Race a földre zuhan, körülötte porfelhő szál a levegőbe. Panaszosan felnyög, és nehézkesen mocorogni kezd.

- Gyerünk Race – suttogom halkan, miközben a fiú nagy nehezen feltápászkodik. Celia ez idő alatt megszerezi a kardját.

Segítenem kell neki. Összeszorítom az állkapcsaimat és elszántan megmarkolom a késem. Másik kezemmel elhúzom magam előtt az ágakat, hogy kijuthassak a rejtekhelyemről, de nem vagyok elég gyors.

A következő pillanatban megfagy körülöttem az idő. Race újra talpon van támadásra készen, de mielőtt bármit is tehetne Celia fegyverével a levegőbe suhint. Elgördül az ágyú. Remegő testtel nézem végig, ahogyan Race feje elválik a testétől, majd a földre hull és gurulni kezd. Élettelen szemeivel egyenesen rám mered, a szája pedig még utoljára kinyílik, és némán azt tátogja: Annie.

Sikítani szeretnék, de még idejében a számra tapasztom a kezeimet.