11. rész

Sziasztok, végre meghoztam az új részt. Sajnálom, hogy csak most, de péntek-szombat osztálykiránduláson voltam, ma meg túlságosan gyorsan elrepült az idő. Különben nagyon jól éreztem magam, Veszprémben és Csopakon voltunk, na, de nem is húzom tovább a szót. Kellemes olvasást. :) 

Alaposan elfáradtam a mai nap során. Szinte belesüppedek a kényelmes ágy matracába, és még a kisujjamat sem tudom megmozdítani a kimerültségtől. Hallom, ahogy az automata ajtó kinyílik. Fel akarom emelni a fejem, hogy megnézzem ki jött, de minden porcikám tiltakozni kezd az egyszerűnek tűnő mozdulat ellen, így végül fekve maradok.

- Szia, Annie – hallom meg Finnick hangját. Köszönni szeretnék neki, de csak nyöszörgésszerű hang jön ki a torkomon, amin Finn nevetni kezd.

- Egyáltalán nem vicces. Teljesen kikészültem. Minden izmom fáj – mondom sértődötten, amiért jól szórakozik a nyomoromon.

- Igen, hallottam róla. Mikor visszaérkeztem Blee elmesélte, hogy elég ramaty állapotban vagy, úgyhogy hoztam neked egy krémet. Ez majd segíteni fog. – Nagy nehezen felemelem a fejem, és látom, hogy Finnick egy zöld színű tubust tart a kezében. 

- Mi van a homlokodon? – Eszembe jut, hogy még nem mostam le a festéket, amit Olivia korábban rám kent. Dörzsölgetni kezdem a felületet, de a festék már teljesen rászáradt a bőrömre, így hiába próbálom, nem jön le róla.

- Csak egy kis festék, később majd lemosom valahogy, de most nincs hozzá energiám – mondom, miközben a fejem magától visszahanyatlik a párnámra.

Finnick leül mellém az ágyra, lecsavarja a tubus tetejét, és egy kisebb adagot a kezére nyom, majd összedörzsöli a két tenyerét.

- Biztos, hogy hatásos? – kérdezem, miközben nagy nehezen törökülésbe tornázom magam.  – Elég érdekes színe van…. - Nézek rá az undorító zöldes krémre, ami beborítja Finnick kézfejét.

- Annie Cresta, nem mondták még neked, hogy nem szép dolog a külső alapján ítélkezni? – kérdezi, majd egy kisebb adagot az orromra ken.

- Nem tudom, hogy neked volt-e már valaha izomlázad az orrodban, de nagyjából ez az egyetlen testrészem, ahol nem érzek semmiféle fájdalmat.

- Na, látod, hatásos a krém – mondja mosolyogva, mire én csak a szemeimet forgatom.

Finnick alaposan a bőrömbe masszírozza a krémet, miközben elmesélem neki mi mindennel ismerkedtem meg a kiképzés alatt. Hálásan lélegzem fel, mikor a fájdalmam minimálisra csökken. Továbbra is sajognak a végtagjaim, de határozottabban kevésbé, mint korábban.

- A baltával sokat gyakoroltam, Olivia és Tayson rengeteget segítettek nekem. Azt mondták, hogy a végén egész ügyesen belejöttem, és szerintem holnap még tovább fejlődhetek. Talán ezt kéne bemutatnom a Játékmestereknek is. Te mit gondolsz róla?

- Szerintem jó ötlet, ha ügyes vagy, ezzel több pontot szerezhetsz, mint mondjuk azzal, hogy bemutatod, fel tudsz ismerni néhány mérgező növényt.

- De mi van akkor, ha elrontom az egészet, és alig kapok majd pontot? Így a többiek tudni fogják, hogy könnyű célpont vagyok. – A hangom teljesen kétségbeesettnek hangzik, és ezt Finnick is észreveszi.

- Annie… - suttogja, majd szorosan a karjaiba zár. Hozzábújok, és beszívom a már jól ismert jellegzetes illatát, amitől máris biztonságban érzem magam. -  Minden rendben lesz. 

Egy ideig csönd van a szobában, majd Finnick egy nagy sóhajtás kíséretében kibontakozik az ölelésből, és mélyen a szemeimbe néz.

- Ami most következik, azt nem fogod szeretni, de muszáj, hogy felkészítselek az Arénára. Igazából, már korábban el kellett volna kezdenem… Szóval az első és legfontosabb dolog, hogy messziről kerüld el a vérfürdőt. Amint meghallod a gongot, fuss. Minél messzebb a többiektől, és rejtőzz el. 

Némán bólintok, és eszembe jut, hogy Eaten ugyanezzel a tanáccsal búcsúzott el tőlem.

- A Viadal kezdetén megkezdődik a Hajtóvadászat. Győződj meg róla, hogy a lehető legbiztonságosabb helyen vagy, minél messzebb a többiektől.

- Rendben. Először futás, majd búvóhelykeresés és kerüljem el a többieket – ismétlem meg Finnick szavait, csakhogy lássa, odafigyelek arra, amit mond, és megpróbálok minden információt memorizálni.

- Víz nélkül nem bírod majd sokáig, úgyhogy minél előbb keress valami patakot vagy tavat. Figyelj oda a kiképzésen, a növényekről nem csak azt mondják el, hogy ehetőek-e vagy sem, hanem más tudnivalókat is elárulnak róluk, például, hogy milyen nagy a vízigényük. Ez sokat segíthet, amikor ivóvizet keresel. Ahogy a talaj állapota is nyújthat némi támaszpontot. A száraz, kirepedezett föld közelében semmit sem fogsz találni.

Most, hogy végig gondolom a hallottakat, az állomáson tényleg elmondták, hogy melyik növény hol fordul elő, emlékszem, hogy volt egy-kettő, amivel csakis víz közelben találkozhatok. Holnap megkérem az állomáson segédkező nőt, hogy újra ismételje el a tudnivalókat.

Finnick további tanácsokkal lát áll. A lelkemre köti, hogy ne gyújtsak tüzet, mert ezzel elárulom a tartózkodási helyzetem, és a hidegben inkább ássak egy gödröt, és temessem be magam a földbe. Azt is elmondja, hogy nem fog fölöslegesen ajándékot küldeni, csak ha szükségem van rá, vagy ha ezzel akar üzenni valamit.

Próbálok minden egyes szót az emlékezetembe vésni, és nagyon remélem, hogy lesz lehetőségem alkalmazni is őket. Ez csak akkor fog megtörténik, ha nem halok meg azonnal a vérfürdőben.

Nem tudok elaludni. Egész éjjel egyik oldalamról a másikra forgolódok, aminek hála sikeresen a lábamra tekeredik a takaró. A vacsoránál még egész jó kedvem volt, a többiek beszélgetését hallgatva megfeledkezhettem a Viadalról, de most, hogy egyedül vagyok a sötétben, másra sem tudok gondolni. Akárhányszor lehunyom a szemeimet, a Hivatásosokat és a többi olyan kiválasztottat látom magam előtt, akik úgy mozognak a fegyverekkel, mintha azok hozzájuk tartoznának. Elképzelem, ahogy a Kilences fiú könnyedén felemel egy több kilós vasgolyót, majd egy jól irányzott mozdulattal több méterre a távolba hajítja.    

Képtelen vagyok tovább feküdni. Kisétálok a szobából és a nappali felé indulok. Legszívesebben Finnick-hez mennék, mert tudom, hogy mellette képes lennék elaludni, de ma is elment.

Szomorúan felsóhajtok.

- Ki az? – kérdezi egy ismerős hang.

- Annie vagyok – válaszolom Arielle-nek. - Miért ülsz egyedül a sötétben?

- Fényérzékeny vagyok. – A körvonalaiból látom, ahogy vállat von. Nem hiszem, hogy ez az igazi oka, de nem kezdem el faggatni. Arielle tapsol egyet, mire az egyik lámpa felgyullad. – Nem tudsz aludni?

- Eltaláltad – huppanok le mellé a kanapéra.

- Én se tudtam, mielőtt bekerültem az Arénába. Aztán ott sem nagyon pihenhettem, mert a többi Hivatásos a véremre szomjazott.

- Miért? Mit csináltál?

- Mondjuk azt, hogy megnehezítettem a dolgukat – nevet. – Már a játék kezdete előtt csatlakoztam az Első és a Második körzet kiválasztottjaihoz. Gondolom, tisztában vagy azzal, hogy az Arénában senkiben sem bízhatsz, és előbb-utóbb minden szövetség felbomlik. Nem vártam meg, amíg ez bekövetkezik, így egyik éjjel, még a Viadal legelején, elvállaltam az őrködést, aztán megléptem a fegyverekkel és a többi felszereléssel. A nézőknek tetszett ez a lépés, mert ezek után sorra kaptam tőlük az ajándékokat. A többiek viszont a játék végéig engem akartak elkapni, de…

- Megölted őket, mielőtt alkalmuk nyílt volna rá – fejezem be helyette a történetet.

- Igen, pontosan így történt.

Elképzelem, ahogy Arielle egy erdőben bujkál, miközben tudja, hogy többen is a halálát kívánják. Rengeteg kitartásra és odafigyelésre lehetett szüksége, hogy kibírja a Viadal végéig, és ne kövessen el semmilyen apró hibát, ami a vesztét okozhatja.   

- Én nem lennék képes embert ölni – suttogom.

- Tudom, Annie. Ezért is tanácsoltam a túlélésre való összpontosítást. Fölösleges lenne a fegyverekkel vesződnöd, ha később nem fogod tudni hasznosítani a tanulmányaidat. Az egyetlen oka, amiért azt ajánlottam, hogy valamennyire azért ismerkedj meg velük, hogy valamit be tudj mutatni a Játékmestereknek. Szeretik, ha a játékosok valami látványos mutatvánnyal rukkolnak elő.

- Finnick-kel már megbeszéltem, hogy majd a baltával trükközök valamit, a Hetedik körzet kiválasztottaival töltöttem a mai napot, és sokat segítettek. – Arielle figyelmesen hallgat végig. - Különben Race tudja már mit fog csinálni?

- Igen, tudja, a késes tudásával fogja elkápráztatni a Játékmestereket. – Beugrik, hogy láttam ma gyakorolni, és minden egyes alkalommal a bábu közepébe talált. Még úgy is, hogy egyszer háttal állt neki…

- Azt hittem nem jó, ha a többiek megtudják, hogy miben vagyunk jók – gondolkozom hangosan.

- Többnyire nem is, de Race-nek bizonyítani kell, hogy az Első és a Második körzet befogadja. – Eszembe jut, hogy az egész napot velük töltötte, és remekül elszórakoztak együtt.

- Miért akar csatlakozni hozzájuk? Én frászt kapok tőlük.

- Úgy gondoltuk szükségünk lesz néhány fegyverre, ahhoz pedig, hogy szerezzen, részt kell vennie a vérfürdőben. Így kevesebben akarják majd megölni.

- Kockáztat? – kérdezem pislogva.

- Race nyerni akar, Annie. Bármit megtenne a győzelemért. – Arielle komolyan a szemembe néz. Mintha nyomatékosítani akarna valamit. Mit is mondott korábban? Senkiben se bízhatsz az Arénában. Pedig a vonaton leszámítva, Race végig kedvesen viselkedett velem. Elkapott, mikor elvesztettem az egyensúlyom, segített felszállni a szekérre, biztatóan rám mosolygott a kiképzésen, és a reggelinél is rendes volt velem.

Lehet, hogy ezzel akarja elérni, hogy megbízzak benne?

Talán Olivia és Tayson is ugyanezért barátkoztak ma velem.

Aztán, amint lehetőségük lesz rá, megölnek.