Sziasztok! Végre szombat van, amit nem csak azért vártam egész héten, mert végre nem kellett korán felkelni, hogy utána órákon át az iskolapadban dőljek jobbra-balra, hanem azért is, mert ma moziba megyek, és végre megnézhetem Az Útvesztőt. Már annyira várom.*-*
És, ha már szombat, meghoztam a 12. részt, remélem, elnyeri a tetszéseteket. Köszönöm az eddigi pipákat, kommenteket és hogy olvastok, nagyon sokat jelent nekem. :)
Akármerre nézek, mindenhol égbetörő fákat látok, az
ösvényt sűrűn növő méregzöld aljnövényzet hálózza be, de hiába, semmi esélyem sincs
elrejtőzni a terebélyes bokrok között. Mögöttem vannak, hallom súlyos lépteik
hangját. Megállás nélkül a nevemet kiabálják. Azt hajtogatják, nem tudok elmenekülni
előlük, előbb-utóbb úgyis megtalálnak. Tudom, hogy igazuk van, de nem akarom
megkönnyíteni a dolgukat, így hát lihegve rohanok tovább. Nem foglalkozom vele,
hogy néha neki megyek egy-egy faágnak, vagy, hogy majdnem felbukok egy nagyobb
kődarabban. Fogalmam sincs, hogy merre tartok. Csak futok előre a vakvilágba,
mert tudom, hogy ezt kell tennem. El kell tűnnöm innen.
Sötétbarna hajam izzadt homlokomhoz tapad, a kezeimet
az oldalamra szorítom, remélve, hogy így sikerül elmulasztanom a szúró
fájdalmat. A hátam mögött felerősödnek a hangok, tudom, hogy mindjárt
utolérnek. Hirtelen egy dobócsillag suhan el közvetlen az arcom mellett. Ijedtemben
felsikoltok, majd hallom, hogy egy lány szitkozódni kezd, de a társa rögtön megnyugtatja.
Azt mondja neki, hogy úgy is megölnek, és így a játék csak még élvezetesebb. Mindketten
fülsértő nevetésben törnek ki, a röhögésük sokáig visszhangzik a fejemben. Nem figyelek
eléggé a lábam elé, és megbotlok egy kiálló gyökérdarabban. Négykézláb próbálom
tovább vonszolni magam, de ekkor egy kéz ragadja meg a bal vállamat, az illető maga
felé fordít, majd erősen a földhöz nyom. A fejem fölül három gúnyos szempár
néz le rám: Olivia és Tayson kárörvendve vihorászik, míg Race közömbösen felemeli
a kését, és egy hirtelen mozdulattal a mellkasomba döfi azt.
- Annie, ébredj fel! – riadtan nyitom ki a szemeimet, egy sötét alak körvonalai rajzolódnak ki előttem. Riadtan felsikítok, és a
takaróm alá bújok. A szívverésem a kétszeresére gyorsul, és összerezzenek, mikor
a vállamat megérinti egy kéz.
- Sajnálom, nem akartalak megijeszteni.
Bár a fülemben dobogó vértől nem hallok rendesen, Finnick
hangját mégis sikerül felismernem, így hát megkönnyebbülve pillantok ki a
takaróm alól.
- Te reszketsz – állapítja meg, majd leül az ágyam szélére, és magához húz. A fejemet a
mellkasára hajtom, Finnick pedig a hajamat kezdi el simogatni, hogy megnyugtasson.
– Nincs semmi baj, csak egy rossz álom
volt.
- Annyira valóságosnak tűnt. Azt hittem tényleg
meghalok. – Olyan halkan suttogok, hogy még én magam sem vagyok biztos benne,
hogy akár egyetlen szó is elhagyta volna a számat. - Még mindig magam előtt
látom a gyilkos tekintetüket.
- Már vége van, Annie, biztonságban vagy. - Finnick
az állát a fejemre támasztja, és szorosabban von magához. Nem tudom, hogy
csupán néhány percig, vagy órákon át, de néma csendben ülünk egymást ölelve.
Végül nem bírom tovább, muszáj elmondanom a kételyeimet.
- Finnick? – bontakozok ki a karjai közül, és egyenesen
a szemeibe nézek. – Szerinted lehetséges, hogy Olivia és Tayson csak azért
barátkoznak velem, hogy megbízzak bennük, és hogy megismerhessék a
gyenge pontjaimat? Talán Race is ezért viselkedett velem kedvesen az utóbbi
időben…
Finnick egy ideig néma csöndben bámul maga elé, látom az
arcán, hogy a szavaimat emészti, és lázasan gondolkozik, mintha eszébe jutott volna
valami, és azon elmélkedik, hogy elmondja-e nekem. Kérdőn nézek rá, de ő csak
megrázza a fejét.
- Nézd, Annie, mindenki nyerni akar, túlélni ezt az
egészet, hogy hazajusson a szeretteihez. Vigyáznod kell a többiekkel, nem
árulhatod el nekik az erősségeidet és gyengeségeidet, mert felhasználhatják
ellened. Nem bízhatsz meg senkiben. Persze előfordulhat, hogy Oliviáék tényleg
csak barátkozni akarnak veled, ami lássuk be, kicsit abszurd ebben a helyzetben,
de lehet, hogy nem fordulnának ellened az Arénában. Erre viszont nincs
semmilyen garancia, úgyhogy én a helyedben inkább távol maradnék tőlük.
- Igen, igazad lehet, azt hiszem én is jobban
érezném magam, ha elkerülném őket. Főleg azok után, hogy álmomban megpróbáltak
megölni… - Tudom, hogy csupán az agyam keltette életre a félelmeimet alvás
közben, de az éjszakai rémképek után nem hiszem, hogy képes lennék akár
egyetlen egy percet is eltölteni mellettük, anélkül, hogy nem rettegnék egyfolytában
azon, vajon mikor akarnak végezni velem.
- Rece-t viszont nehezebb lesz elkerülnöd, hisz egy
körzetből jöttetek, egy emeleten laktok. Beszéltem róla Arielle-lel, azt mondta,
hogy nagyon elszánt, és minden esélye megvan a győzelemre, viszont nem hiszem,
hogy bántana téged, de beszélhetek vele, ha gondolod. Nagyon meggyőző tudok,
lenni, ha akarok – vigyorog rám magabiztosan. A látványtól elönt a melegség, és
azt csinálom, amit az ilyen kijelentései után mindig is tenni szoktam: a szemeimet
forgatom, miközben mosolyra húzom a számat. Sajnos a gyorsan jött jó kedv,
rögtön tovább is áll, ahogy a bizonytalan gondolataim ismét helyett kapnak a
fejemben.
- Kérlek, inkább ne beszélj vele, Finn. – Magam sem
tudom a pontos okát, de úgy gondolom, nem jó ötlet, ha ezek ketten leülnek
megvitatni néhány dolgot. Ha Race meg is játssza magát előttem, azt már nem
tudja elhitetni, hogy Finnick-kel semmi baja sincs. Látom a szemeiben a
megvetést, akárhányszor ránéz.
Eldöntöm, hogy a mai nap mindenkit messziről elkerülök,
egyedül az állomásokon segédkező emberekkel fogok beszélni, Race-től pedig a
lehető legtávolabb leszek.
A kiképzést
az ehető növények felismerésével kezdem, átismétlem a tegnap tanultakat,
újra végig hallgatom a tudnivalókat az egyes növényekről. Mikor végzem, egy
másik állomáshoz megyek, sikeresen tovább növelem az álcázási képességeimet, és
egy újabb csapda elkészítési módszerét is megtanulom. Ezek után találomra
kiválasztok egy baltát a többi közül, és gyakorolni kezdek vele. Az egész
testem verítékben úszik, a testem minden porcikája sajog a fájdalomtól, de nem
adom fel, újra és újra lesújtok a fegyverrel a bábura. Az egyes ütések között
félperces pihenőket iktatok be, hogy levegőhöz jussak. Végül lihegve ejtem ki a
tenyerem közül a baltát, a kezeimet a fejem felett keresztezem, és próbálom
lelassítani a légzésem. Ekkor veszem csak észre, hogy Olivia végig engem
figyelt. Zavartan fordulok el, és a szemeimmel az egyik kiválasztottat kezdem
el nézni. A fiú kezében két-két dobócsillag van. A földön bukfencezve hajítja
el őket, és mind a négy telibe találta a bábu mellkasát…
Idegesen nyelek egyet. Megnyugtatás képpen ahhoz az
állomáshoz megyek, ahol a menedéképítés elsajátításában nyújtanak segítséget,
és egészen ebédidőig ott is maradok.
Az ebédlő egy eldugott sarkában ülök le teljesen
egyedül. Akaratlanul és Oliviát és Tayson-t nézem. A lány néha rám pillant, de
nem tudom eldönteni, hogy mire is gondolhat. Tayson mond valamit neki, mire
többet nem fordul felém. Kedvtelenül kavargatom a főzelékem.
A délutánt a gyakorlópályákkal kezdem. Mindegyiken
végig megyek legalább egyszer, de van, amelyiket többször is végig csinálok. Az
állomáson segédkező férfi szerint átlagosan teljesítek, majd elmondja a
hibáimat, és néhány tippel is ellát, hogy fejlődhessek. A tanácsokat
elraktározom a fejemben, de ahelyett, hogy megpróbálnám alkalmazni őket, úgy
döntök, gyakorlok még egy picit a többi fegyverrel. Először kést dobálok egy
céltáblára, majd egy kard segítségével vívni tanulok, végül pedig a lándzsával
ügyeskedem.
Hullafáradtan
érkezek vissza a negyedik emeletre, ahol Blee Nasher széles vigyorral az arcán
fogad, és a napomról érdeklődik. Körvonalakban elmesélem neki, hogy telt a
kiképzés, és felsorolom a különböző csapdák neveit, amiket már el is tudok készíteni.
Blee büszkén néz vissza rám.
- A baltával is egész ügyes voltál ma – hallom meg
Race hangját a hátam mögül.
- Köszi – mondom szűkszavúan, közben pedig eszembe
jut a hajnalban tett fogadalmam: messziről elkerülöm Race Frewen-t. Feszengve
hintázok a lábfejeimen, és valami jó indok után kutatok, hogy ne kelljen tovább
hallgatnom. Csakhogy Race-re rájött a barátkozhatnék. Először arról érdeklődik,
hogy bírom a kiképzést, majd a többi kiválasztottról kezd el mesélni.
- A Tizenkettes lány meglepően jól bánik a fegyverekkel,
és a csapdakészítéshez is remekül ért. A Kilences fiúval pedig mindenképp
vigyázz. Nagyon erős és eszelős a tekintete. Az Első körzet versenyzői egyedül
őt látják potenciális ellenfélnek.
Néha bólintok, párszor én is hozzáfűzök egy-egy megjegyzést
a mondandójához, és már kezdem azt hinni, hogy Race tényleg csak beszélgetni
szeretne valakivel.
- Különben figyeltelek tegnap a kiképzésen, és láttam,
hogy milyen jól megvoltál a Hetesekkel.
Ráncolni
kezdem a szemöldökömet. Vajon hova akar kilyukadni?
- Na, és milyenek voltak? Esetleg van valami titkos
erősségük?
Aha! Szóval erre megy ki a játék. Race azért
barátkozik velem, hogy információt szedjen ki belőlem. Csakhogy erre hiába vár,
én nem leszek áruló.
- Sajnálom Race, de fáradt vagyok, most inkább lepihennék.
A vacsoránál találkozunk.
Nem várom meg, hogy mit reagál, azonnal sarkon
fordulok, és a szobám felé veszem az irányt. Pedig szívesen megnézném az
arckifejezését, mikor leesik neki, hogy ilyen könnyen nem verhet át.
Egyre inkább úgy gondolom, hogy Race veszélyes, és
nem szabad megbíznom benne.
Úgy érzem, hogy a szemeim bármelyik pillanatba
lecsukódhatnak, így hogy ne aludjak el a vacsora előtt, hosszasan engedem
magamra a hideg vizet. Gondoltban otthon járok. Anya dúdolva gondozza szeretett
palántáit, Apa a konyhaszéken ülve olvas, lábával pedig ritmusra üti a padlót.
A másik szobából Alan és Eaten veszekedése szűrődik ki. A fivéreim valamiért
soha nem fértek meg hosszú távon egymás mellett, ugyanakkor egymás nélkül sem
bírták sokáig.
Mosolyra húzom a számat, amikor is meghallom, hogy
valaki kopogtat az ajtón.
- Egy pillanat – kiáltok ki, bár nem vagyok biztos
benne, hogy az illető hallotta. Mindenesetre gyorsan elzárom a zuhanyt, ráállok
a lábtörlőre, ami fél perc alatt megszárít, gyorsan magamra kapom a ruháimat,
majd kiszaladok a fürdőből. Későn veszem észre, hogy Finnick egyenesen előttem
áll, így a mellkasának ütközök.
- Én is örülök, hogy látlak – nevet, majd megragad
a derekamnál fogva, magához von, és belecsókol a nyakamba. A térdeim megrogynak
a súlyom alatt, a testemet pedig végig járja a borzongás kellemes érzése.
- Csupa libabőr lettél – mosolyog. – Jó hírem van.
A ma éjszaka nem kell elmennem, úgyhogy…
Mielőtt még befejezhetné a mondandóját, a nyakába
csimpaszkodok, és lelkes vigyorgásba kezdek. Valahogy úgy, ahogy Blee Nasher szokott.
Végre egy éjszaka, amit Finnick biztonságos karjai
között tölthetek. Végre nem leszek egyedül a félelmeimmel és a kételyeimmel. Finnick végig mellettem lesz. Tudom, hogy ma
éjjel nem fogok rosszat álmodni.
- Jó látni, hogy ennyire örülsz – simít végig a
hátamon, majd széles mosollyal az arcán, közelebb hajol hozzám. Az arcomat a
tenyerébe fogja, ujjaival végig simít a bőrömön, ami úgy hat a testemre, mintha
ezernyi apró áramütés érné, majd megérzem az ajkaimon a csókja ízét.
Drága Swarley!
VálaszTörlésElőször is - mert ezt most nem tudom kihagyni -, remélem neked is legalább annyira tetszett/fog tetszeni Az Útvesztő, mint nekem, ugyanis én is ma voltam moziban megnézni, és imádtam! Még mindig a hatása alatt vagyok. :D
Na, a kis kitérő után - amiért elnézést is kérek - rátérek a lényegre. Ez a rész is nagyszerű lett, és már úgy furdal a kíváncsiság, hogy mit hozol ki Race karakteréből! Nagyon remélem, hogy tényleg nem fogja bántani Annie-t a jövőben, mert én nagyon megkedveltem, bár ezt már elmondtam néhányszor... Persze megértem Annie-t is, hogy nem bízik benne és Oliviáékban sem, a helyében én sem tenném, akármennyire is szimpatikusak. Látod, épp ezt szeretem Annie-ben, amit annyiszor emlegetek, hogy mindig teljesen reális az, amit tesz.
A fejezet végét illetően pedig nem is tudok mit mondani, csak annyit, hogy annyira édesek együtt, és én köszönöm, hogy végre van egy nyugodt, szép éjszakájuk. :)
Szokásomhoz híven várom a következő részt, és igyekszem majd kommentet is írni. :)
Ölel,
Dara
U.i.: Ne haragudj az összeszedetlen hozzászólásomért, de annyira szét vannak esve a gondolataim, hogy már hasonlatot sem tudok hozzá kapcsolni...
Drága Dara!
VálaszTörlésA film eszméletlen király volt. :D:D Az elején picit nehezen sikerült elvonatkoztatnom a könyvtől, és az összes változtatásnál néztem, hogy ez most miért így van, de ettől függetlenül nagyon tetszett. Tervezek majd egy hosszabb véleményt a másik blogomra. :)
Race-nek a későbbiekben fontos szerepe lesz, akkor majd mindent meg fogsz tudni, és remélem, hogy továbbra is kedvelni fogod. :)
Annyira örülök, hogy Annie-t mindig csak dicséred, és öröm azt olvasni, hogy valóságosnak találod a karakterét. :D
Szerintem is nagyon édesek, és szívem szerint hagynám őket békében. Megérdemelnék.
Köszönöm, hogy mindig olvasol és írsz nekem, nagyon sokat jelent. :)
Ölel,
Swarley
Szia!
VálaszTörlésMost találtam rá a blogodra és nagyon tetszik mát várom a folytatást, csak így tovább :)
Szia!
VálaszTörlésÖrülök, hogy idetaláltál, és köszönöm, hogy írtál, feldobtad vele a napomat. :) Szombaton hozom is a folytatást. :)
Kedves Swarley.
VálaszTörlésSajnálom, hogy rég írtam, de itt is megkezdődött a suli és már a gondolat is teljesen kikészített, hogy most már tanulnom kell. De már nem bírtam tovább és muszáj volt elmondjam/ leírjam, hogy mennyire zseniális lett ez a rész is, mint minden eddigi. :) Nem is számítottam kevesebbre tőled. :)
Finn egyre inkább közelebb kerül a szívemhez, mert olyan védelmező és határozott egyéniség. Kíváncsi vagyok már, hogy Annie karaktere mikor megy át egy jellemváltozáson és a csendes, félős, aggályokkal teli lány mikor lép ki a szürkeségből. Ennek ellenére viszont mégsem engedném el a mi Annienket, mert olyan valóságos lett. Ki az aki nem félne egy ilyen megmérettetés előtt? Ezt szeretem benne: hogy nem az tipikus, erős, mindenkit leütök szereplő lett, hanem valaki, aki valódi és érző lény, aki fél, védelmez, aggódik és szeret. Ez olyan csodálatos a történetedben, hogy azonosulni tudok a szereplőkkel.
További jó munkát. És még egyszer elnézést. Ezután aktívabban részese leszek a blogodnak. :>
Üdv, Jamie. :)
Kedves Jamie!
TörlésIgen, sajnos a suli eléggé elveszi az ember idejét és energiáját is, ezért különösen hálás vagyok, amiért időt szakítottál, és írtál nekem. El sem tudom mondani, mennyire jól esnek a szavaid. :)
Nagyon örülök, hogy Finnick egyre közelebb kerül a szívedhez.
Jó olvasni, hogy Annie karakterét valóságosnak találod, ez volt az egyik célom, és úgy tűnik sikerült elérnem. :)
És bizony, szerintem sokunk érezné hasonlóan magát egy ilyesfajta megmérettetés előtt. Még szerencse, hogy mi nem Panem-ben élünk. :D
Még egyszer köszönöm, hogy írtál, feldobtad vele a napomat. :)
Üdv, Swarley :)