12. rész

Sziasztok! Végre szombat van, amit nem csak azért vártam egész héten, mert végre nem kellett korán felkelni, hogy utána órákon át az iskolapadban dőljek jobbra-balra, hanem azért is, mert ma moziba megyek, és végre megnézhetem Az Útvesztőt. Már annyira várom.*-*

 És, ha már szombat, meghoztam a 12. részt, remélem, elnyeri a tetszéseteket. Köszönöm az eddigi pipákat, kommenteket és hogy olvastok, nagyon sokat jelent nekem. :)

Akármerre nézek, mindenhol égbetörő fákat látok, az ösvényt sűrűn növő méregzöld aljnövényzet hálózza be, de hiába, semmi esélyem sincs elrejtőzni a terebélyes bokrok között. Mögöttem vannak, hallom súlyos lépteik hangját. Megállás nélkül a nevemet kiabálják. Azt hajtogatják, nem tudok elmenekülni előlük, előbb-utóbb úgyis megtalálnak. Tudom, hogy igazuk van, de nem akarom megkönnyíteni a dolgukat, így hát lihegve rohanok tovább. Nem foglalkozom vele, hogy néha neki megyek egy-egy faágnak, vagy, hogy majdnem felbukok egy nagyobb kődarabban. Fogalmam sincs, hogy merre tartok. Csak futok előre a vakvilágba, mert tudom, hogy ezt kell tennem. El kell tűnnöm innen.

Sötétbarna hajam izzadt homlokomhoz tapad, a kezeimet az oldalamra szorítom, remélve, hogy így sikerül elmulasztanom a szúró fájdalmat. A hátam mögött felerősödnek a hangok, tudom, hogy mindjárt utolérnek. Hirtelen egy dobócsillag suhan el közvetlen az arcom mellett. Ijedtemben felsikoltok, majd hallom, hogy egy lány szitkozódni kezd, de a társa rögtön megnyugtatja. Azt mondja neki, hogy úgy is megölnek, és így a játék csak még élvezetesebb. Mindketten fülsértő nevetésben törnek ki, a röhögésük sokáig visszhangzik a fejemben. Nem figyelek eléggé a lábam elé, és megbotlok egy kiálló gyökérdarabban. Négykézláb próbálom tovább vonszolni magam, de ekkor egy kéz ragadja meg a bal vállamat, az illető maga felé fordít, majd erősen a földhöz nyom. A fejem fölül három gúnyos szempár néz le rám: Olivia és Tayson kárörvendve vihorászik, míg Race közömbösen felemeli a kését, és egy hirtelen mozdulattal a mellkasomba döfi azt.

- Annie, ébredj fel! – riadtan nyitom ki a szemeimet, egy sötét alak körvonalai rajzolódnak ki előttem. Riadtan felsikítok, és a takaróm alá bújok. A szívverésem a kétszeresére gyorsul, és összerezzenek, mikor a vállamat megérinti egy kéz.

- Sajnálom, nem akartalak megijeszteni.

Bár a fülemben dobogó vértől nem hallok rendesen, Finnick hangját mégis sikerül felismernem, így hát megkönnyebbülve pillantok ki a takaróm alól.

-  Te reszketsz – állapítja meg, majd leül az ágyam szélére, és magához húz. A fejemet a mellkasára hajtom, Finnick pedig a hajamat kezdi el simogatni, hogy megnyugtasson.  – Nincs semmi baj, csak egy rossz álom volt.

- Annyira valóságosnak tűnt. Azt hittem tényleg meghalok. – Olyan halkan suttogok, hogy még én magam sem vagyok biztos benne, hogy akár egyetlen szó is elhagyta volna a számat. - Még mindig magam előtt látom a gyilkos tekintetüket.

- Már vége van, Annie, biztonságban vagy. - Finnick az állát a fejemre támasztja, és szorosabban von magához. Nem tudom, hogy csupán néhány percig, vagy órákon át, de néma csendben ülünk egymást ölelve. Végül nem bírom tovább, muszáj elmondanom a kételyeimet.

- Finnick? – bontakozok ki a karjai közül, és egyenesen a szemeibe nézek. – Szerinted lehetséges, hogy Olivia és Tayson csak azért barátkoznak velem, hogy megbízzak bennük, és hogy megismerhessék a gyenge pontjaimat? Talán Race is ezért viselkedett velem kedvesen az utóbbi időben…

Finnick egy ideig néma csöndben bámul maga elé, látom az arcán, hogy a szavaimat emészti, és lázasan gondolkozik, mintha eszébe jutott volna valami, és azon elmélkedik, hogy elmondja-e nekem. Kérdőn nézek rá, de ő csak megrázza a fejét.       

- Nézd, Annie, mindenki nyerni akar, túlélni ezt az egészet, hogy hazajusson a szeretteihez. Vigyáznod kell a többiekkel, nem árulhatod el nekik az erősségeidet és gyengeségeidet, mert felhasználhatják ellened. Nem bízhatsz meg senkiben. Persze előfordulhat, hogy Oliviáék tényleg csak barátkozni akarnak veled, ami lássuk be, kicsit abszurd ebben a helyzetben, de lehet, hogy nem fordulnának ellened az Arénában. Erre viszont nincs semmilyen garancia, úgyhogy én a helyedben inkább távol maradnék tőlük.

- Igen, igazad lehet, azt hiszem én is jobban érezném magam, ha elkerülném őket. Főleg azok után, hogy álmomban megpróbáltak megölni… - Tudom, hogy csupán az agyam keltette életre a félelmeimet alvás közben, de az éjszakai rémképek után nem hiszem, hogy képes lennék akár egyetlen egy percet is eltölteni mellettük, anélkül, hogy nem rettegnék egyfolytában azon, vajon mikor akarnak végezni velem.

- Rece-t viszont nehezebb lesz elkerülnöd, hisz egy körzetből jöttetek, egy emeleten laktok. Beszéltem róla Arielle-lel, azt mondta, hogy nagyon elszánt, és minden esélye megvan a győzelemre, viszont nem hiszem, hogy bántana téged, de beszélhetek vele, ha gondolod. Nagyon meggyőző tudok, lenni, ha akarok – vigyorog rám magabiztosan. A látványtól elönt a melegség, és azt csinálom, amit az ilyen kijelentései után mindig is tenni szoktam: a szemeimet forgatom, miközben mosolyra húzom a számat. Sajnos a gyorsan jött jó kedv, rögtön tovább is áll, ahogy a bizonytalan gondolataim ismét helyett kapnak a fejemben.    

- Kérlek, inkább ne beszélj vele, Finn. – Magam sem tudom a pontos okát, de úgy gondolom, nem jó ötlet, ha ezek ketten leülnek megvitatni néhány dolgot. Ha Race meg is játssza magát előttem, azt már nem tudja elhitetni, hogy Finnick-kel semmi baja sincs. Látom a szemeiben a megvetést, akárhányszor ránéz.

Eldöntöm, hogy a mai nap mindenkit messziről elkerülök, egyedül az állomásokon segédkező emberekkel fogok beszélni, Race-től pedig a lehető legtávolabb leszek.

A kiképzést az ehető növények felismerésével kezdem, átismétlem a tegnap tanultakat, újra végig hallgatom a tudnivalókat az egyes növényekről. Mikor végzem, egy másik állomáshoz megyek, sikeresen tovább növelem az álcázási képességeimet, és egy újabb csapda elkészítési módszerét is megtanulom. Ezek után találomra kiválasztok egy baltát a többi közül, és gyakorolni kezdek vele. Az egész testem verítékben úszik, a testem minden porcikája sajog a fájdalomtól, de nem adom fel, újra és újra lesújtok a fegyverrel a bábura. Az egyes ütések között félperces pihenőket iktatok be, hogy levegőhöz jussak. Végül lihegve ejtem ki a tenyerem közül a baltát, a kezeimet a fejem felett keresztezem, és próbálom lelassítani a légzésem. Ekkor veszem csak észre, hogy Olivia végig engem figyelt. Zavartan fordulok el, és a szemeimmel az egyik kiválasztottat kezdem el nézni. A fiú kezében két-két dobócsillag van. A földön bukfencezve hajítja el őket, és mind a négy telibe találta a bábu mellkasát…

Idegesen nyelek egyet. Megnyugtatás képpen ahhoz az állomáshoz megyek, ahol a menedéképítés elsajátításában nyújtanak segítséget, és egészen ebédidőig ott is maradok.         

Az ebédlő egy eldugott sarkában ülök le teljesen egyedül. Akaratlanul és Oliviát és Tayson-t nézem. A lány néha rám pillant, de nem tudom eldönteni, hogy mire is gondolhat. Tayson mond valamit neki, mire többet nem fordul felém. Kedvtelenül kavargatom a főzelékem.  

A délutánt a gyakorlópályákkal kezdem. Mindegyiken végig megyek legalább egyszer, de van, amelyiket többször is végig csinálok. Az állomáson segédkező férfi szerint átlagosan teljesítek, majd elmondja a hibáimat, és néhány tippel is ellát, hogy fejlődhessek. A tanácsokat elraktározom a fejemben, de ahelyett, hogy megpróbálnám alkalmazni őket, úgy döntök, gyakorlok még egy picit a többi fegyverrel. Először kést dobálok egy céltáblára, majd egy kard segítségével vívni tanulok, végül pedig a lándzsával ügyeskedem.   

Hullafáradtan érkezek vissza a negyedik emeletre, ahol Blee Nasher széles vigyorral az arcán fogad, és a napomról érdeklődik. Körvonalakban elmesélem neki, hogy telt a kiképzés, és felsorolom a különböző csapdák neveit, amiket már el is tudok készíteni. Blee büszkén néz vissza rám.

- A baltával is egész ügyes voltál ma – hallom meg Race hangját a hátam mögül.

- Köszi – mondom szűkszavúan, közben pedig eszembe jut a hajnalban tett fogadalmam: messziről elkerülöm Race Frewen-t. Feszengve hintázok a lábfejeimen, és valami jó indok után kutatok, hogy ne kelljen tovább hallgatnom. Csakhogy Race-re rájött a barátkozhatnék. Először arról érdeklődik, hogy bírom a kiképzést, majd a többi kiválasztottról kezd el mesélni.

- A Tizenkettes lány meglepően jól bánik a fegyverekkel, és a csapdakészítéshez is remekül ért. A Kilences fiúval pedig mindenképp vigyázz. Nagyon erős és eszelős a tekintete. Az Első körzet versenyzői egyedül őt látják potenciális ellenfélnek.

Néha bólintok, párszor én is hozzáfűzök egy-egy megjegyzést a mondandójához, és már kezdem azt hinni, hogy Race tényleg csak beszélgetni szeretne valakivel.

- Különben figyeltelek tegnap a kiképzésen, és láttam, hogy milyen jól megvoltál a Hetesekkel.

 Ráncolni kezdem a szemöldökömet. Vajon hova akar kilyukadni?

- Na, és milyenek voltak? Esetleg van valami titkos erősségük?

Aha! Szóval erre megy ki a játék. Race azért barátkozik velem, hogy információt szedjen ki belőlem. Csakhogy erre hiába vár, én nem leszek áruló.

- Sajnálom Race, de fáradt vagyok, most inkább lepihennék. A vacsoránál találkozunk.

Nem várom meg, hogy mit reagál, azonnal sarkon fordulok, és a szobám felé veszem az irányt. Pedig szívesen megnézném az arckifejezését, mikor leesik neki, hogy ilyen könnyen nem verhet át.

Egyre inkább úgy gondolom, hogy Race veszélyes, és nem szabad megbíznom benne.

Úgy érzem, hogy a szemeim bármelyik pillanatba lecsukódhatnak, így hogy ne aludjak el a vacsora előtt, hosszasan engedem magamra a hideg vizet. Gondoltban otthon járok. Anya dúdolva gondozza szeretett palántáit, Apa a konyhaszéken ülve olvas, lábával pedig ritmusra üti a padlót. A másik szobából Alan és Eaten veszekedése szűrődik ki. A fivéreim valamiért soha nem fértek meg hosszú távon egymás mellett, ugyanakkor egymás nélkül sem bírták sokáig.

Mosolyra húzom a számat, amikor is meghallom, hogy valaki kopogtat az ajtón.

- Egy pillanat – kiáltok ki, bár nem vagyok biztos benne, hogy az illető hallotta. Mindenesetre gyorsan elzárom a zuhanyt, ráállok a lábtörlőre, ami fél perc alatt megszárít, gyorsan magamra kapom a ruháimat, majd kiszaladok a fürdőből. Későn veszem észre, hogy Finnick egyenesen előttem áll, így a mellkasának ütközök.

- Én is örülök, hogy látlak – nevet, majd megragad a derekamnál fogva, magához von, és belecsókol a nyakamba. A térdeim megrogynak a súlyom alatt, a testemet pedig végig járja a borzongás kellemes érzése.

- Csupa libabőr lettél – mosolyog. – Jó hírem van. A ma éjszaka nem kell elmennem, úgyhogy…

Mielőtt még befejezhetné a mondandóját, a nyakába csimpaszkodok, és lelkes vigyorgásba kezdek. Valahogy úgy, ahogy Blee Nasher szokott.

Végre egy éjszaka, amit Finnick biztonságos karjai között tölthetek. Végre nem leszek egyedül a félelmeimmel és a kételyeimmel.  Finnick végig mellettem lesz. Tudom, hogy ma éjjel nem fogok rosszat álmodni.

- Jó látni, hogy ennyire örülsz – simít végig a hátamon, majd széles mosollyal az arcán, közelebb hajol hozzám. Az arcomat a tenyerébe fogja, ujjaival végig simít a bőrömön, ami úgy hat a testemre, mintha ezernyi apró áramütés érné, majd megérzem az ajkaimon a csókja ízét.