5. rész

Sziasztok, újra itthon vagyok, és mivel jó pár rész elmarat, úgy döntöttem ma rakom fel a folytatást, a következő részt pedig szerdán érkezik. Valamint tervezek majd egy kis kárpótlást, de erről egyelőre nem árulok el többet. =) 

Finnick azzal a tanáccsal hagy magamra, hogy próbáljak magabiztosnak látszani. Legszívesebben mellettem maradna, és segítene keresztülvergődnöm a kamerák kereszttüzén, de indulás előtt még el kell intéznie valamit. Nem kezdem el faggatni, hogy mit, csupán annyit mondok neki, hogy a vonaton találkozunk. A távozása után alig telik el néhány perc, már nyílik is az ajtó, és négy Békeőr lép be a szobába, akik azért jöttek, hogy elkísérjenek az állomásra. Azon gondolkozom, hogy vajon miért is van szükség mind a négyükre. Talán egyetlen hetven kilós felnőtt férfi nem bír el egy tizenhét éves lánnyal? Halkan felkuncogok. Bár nem látom az arckifejezésüket, tudom, hogy őrültnek tartanak, hisz pár nap múlva kezdetét veszi az élet-halál küzdelmem a többi kiválasztottal, és én mégis nevetek. Valószínűleg az agyam még nem egészen fogta fel mi is történik körülöttem.

Az állomásra kiérve viszont már képtelen vagyok mosolyogni, pedig biztos jól mutatna a képernyőkön, de a hatalmas tömegnek köszönhetően ideges leszek, és feszengve haladok előre. Tudom, már semmi esély arra, hogy magabiztosnak látszódjak. Így hát megpróbálok inkább közömbösnek tűnni. Remélhetőleg ez is megteszi.

A mellettem sétáló Race is ezt a taktikát alkalmazza, mert ezúttal még a szeméből sem tudok kiolvasni semmilyen érzelmet. Mintha a Törvényszék épületéből kilépve egy maszkot húzott volna az arcára. Kettőnk között csupán annyi a különbség, hogy amíg én esetlenül lépkedek, addig ő kihúzza magát, és a testtartásával tekintélyt parancsol magának.

Egy pillanatra megállunk a vonat előtt, hogy a kamerák felvehessék az arcunkat, majd felszállunk, és az ajtók becsukódásával azonnal el is indulunk. A hirtelen sebességtől megingok, de Race elkapja a karom és megtart.

- Csak óvatosan – mondja monoton hangon. Segít megtalálni az egyensúlyom, aztán elenged. Halkan megköszönöm neki, majd Blee Nasher lelkesen magyarázni kezd, és nagyvonalakban elmagyarázza, mit hol találunk.

- Azt ajánlom nektek, hogy a Viadal előtt még élvezzetek ki mindent, amit csak tudtok.

A szobámba megyek. Muszáj egy kicsit egyedül lennem. Leülök az ágyra és a kezeimmel végigsimítom a takaró anyagát. Nem tudom megállapítani, hogy miből készült, de nagyon kellemes az érintése.

Egy óra múlva Blee vacsorázni hív, úgyhogy követem az étkezőkocsiba. Race és egy ismeretlen nő az asztalnál ülve ránk várnak és egymással beszélgetnek. Miközben csendben helyet foglalok mellettük, alaposabban is szemügyre veszem a szőkésbarna hajú nőt. Olyan harminc-harmincöt éves lehet, a szemei alatt sötétkék karikák húzódnak, és már megjelentek az első ráncai. Az arca ismerős, valószínűleg már többször láttam, hisz korábban győztes volt. Ez az oka, hogy itt van, ő lesz Race mentora. Viszont akármennyire is próbálok emlékezni, a neve nem akar az eszembe jutni. A nő vagy gondolatolvasó, vagy csak egyszerűen megérezhette, hogy miért is nézem ennyire feltűnően, mert a következő pillanatban bemutatkozik.

- Arielle Averay – mosolyog rám barátságosan. Az arca fáradtságról árulkodik, de még is megnyugtató, ahogyan rám néz.

- Annie Cresta – árulom el a nevem.

- Tudom, ki vagy – mondja kedvesen, majd aggódó hangon folytatja. - Hogy érzed magad? Gondolom megviselt, hogy rész kell venned a Viadalon.

- Azt hiszem, még nem fogtam fel teljesen – ismerem el lesütött szemekkel.

- Nos, reméljük ez a rengeteg ínycsiklandó étel majd jobb kedvre derít – biztat Blee csilingelő hangon. – A bárányragut mindenképp kóstold meg. Az a személyes kedvencem.

Hamarosan rá kell jönnöm, hogy Finnick nem vacsorázik velünk. Fogalmam sincs, hogy merre lehet, de nem kérdezek rá. Csendben kanalazom a levesem, ami egy édes szirupra emlékeztet. Apa valami hasonló ízű finomsággal lepett meg a tizenkettedik születésnapomon.

Evés közben Arielle már neki is kezd a kötelezettségeinek, és mint mentor faggatni kezd minket. Elsősorban Race-t, de nekem is feltesz néhány kérdést. Főleg személyes jellegűeket, rólunk és a családunkról érdeklődik, a Viadalról és a képességeinkről egyelőre nem sok szó esik.

- Pontosan mi is a szerepe ennek a bájcsevejnek? – kérdezi cinikusan Race. – Mert biztos vagyok benne, hogy az Arénában nagy hasznát fogom venni, hogy mindent tudsz rólam, a húgomról, meg úgy az egész életemről, de én még is inkább jobban örülnék néhány túlélési tippnek.

Arielle hosszasan fürkészi a fiú arcát, szemeivel hunyorogni kezd, a bal kezével pedig megtámasztja az állát, majd apró mosolyra húzza a száját.  

- Türelem, Race. Arra is sor fog kerülni, de előbb szeretnélek kicsit megismerni. A személyiségedre szeretném felépíteni a stratégiánkat, plusz szeretném látni, hogy tudunk szót érteni egymással. Higgy nekem, mindent csak a ti érdeketekben teszünk, bíznotok kell bennünk – néz komolyan mindkettőnkre, és úgy tűnik valami reagálásra vár, úgyhogy én egy aprót bólintok a fejemmel, Race pedig magában morgolódik, majd egy újabb adag krumplit szed a tányérjára.

 - Nos, ezt a reakciót, úgy veszem, hogy megértetted, amit mondtam. Hagylak enni titeket, aztán majd, ha végeztetek közösen megnézzük az összefoglalót – mondja, miközben felvágja az előtte lévő kacsacombot.