Már nem sírok. Csak némán bámulok magam elé,
miközben Finnick a hajamat simogatja. A pólója átázott a még fel nem száradt
könnyeimtől, de nem zavarja, egyedül azzal van elfoglalva, hogy megnyugtasson.
Nem sokkal később álmosan pislogok, és tudom, hogy bármelyik pillanatban
elaludhatok, de annyira jól esik hallgatni Finn szívverését. Talán ez az utolsó
alkalom, hogy együtt lehetünk. Reggelre megérkezünk a Kapitóliumba, számomra
megkezdődik a kiképzés, Finnick-nek meg egyéb kötelezettségei lesznek…
- Annie, szerintem aludnod kellene – mondja alig
hallhatóan.
- Nem vagyok álmos – hazudom, de a hangom elárul.
Finnick mocorogni kezd alattam, a kezeit a térdhajlatom és a lapockám alá
csúsztatja, majd a levegőbe emel, és a szobámba visz. Az automata ajtó magától kinyílik,
a küszöböt átlépve Finnick finoman az ágyra fektet, gondosan betakar, majd
gyengéden megcsókol.
- Jó éjt, kicsi Annie. – Búcsúzóul még végig simít
az arcomon, aztán már fordulna is, hogy kimenjen, de még időben elkapom a
kezét.
- Kérlek, maradj velem. Nem akarom, hogy elmenj. –
Finnick elmosolyodik, aztán bebújik mellém az ágyba. A fejemet a mellkasára
hajtom, és hallgatom, ahogy a légzése lelassul és szabályossá válik.
Rápillantok az arcára, és elmosolyodok. Békésnek tűnik, remélem, valami szépről
álmodik.
Hamarosan én is elalszom.
Korábban azt hittem, hogy borzalmas éjszakám lesz,
de hosszú hetek óta nem éreztem ilyen kipihentnek magam. Boldog vagyok, és a
jókedvemet nem is tudom visszatartani, így amikor másnap reggel Finnick
mocorogni kezd mellettem, felnevetek. Finnick álmosan nyújtózkodik, majd mikor
meglát ő is elvigyorodik, és a kezével megcirógatja az arcom, aztán sóhajt
egyet.
- Mi az? – kérdezem vidáman.
- Semmi, csak… - Várom, hogy Finnick befejezze, amit
elkezdett, de végül félbe hagyja a mondatot. – Tudod, mit? Inkább menjünk
reggelizni.
Nem zuhanyozunk le, még csak tiszta ruhát se
veszünk fel, egyszerűen, úgy, ahogy vagyunk, átsétálunk az étkezőkocsiba, ahol a
többiek már neki is kezdtek a reggelinek.
- Hogy telt az éjszakátok? – kérdezi Arielle nagy
mosollyal az arcán. Tisztában vagyok vele, hogy a többiek tudják, együtt
töltöttük az estét. Talán még az is megfordult a fejükben, hogy nem csak
aludtunk, hisz Finnick Odair-t a legtöbben nőcsábásznak ismerik. Elpirulok, és
mint tegnap, ismét lehajtom a fejem, hogy eltakarjam a lángoló arcomat. Finnick
egyszerűen annyit felel, hogy remekül, majd leül az asztalhoz, és enni kezd.
Szó szerint magába tömi az ételt, amin nem is csodálkozom, hiszen tegnap este
kihagyta a vacsorát.
Én is gyorsan helyet foglalok, és a többiek
példáját követve, több mindent végig kóstolok. Az ételek kinézeténél, már csak
az ízük jobb. Életemben nem ettem még ilyen finom palacsintát, ráadásul egy fél
üveg csokis szirupot elfogyaszthatok egyes-egyedül. A zsömle egyenesen
szétolvad a számban, és a különböző lekvárok maga a mennyország az
ízlelőbimbóim számára. Itt még a tojásrántottának is más az íze, nem tudom, mit
tudnak másként csinálni rajta, de egyenesen isteni. Így mikor elfogy, nem bírom
megállni, és repetázok.
- Nem akarom elrontani a kedveteket, de ideje
komolyra fordítani a szót – kezd bele a mondandójába Arielle. – A Viadal nem
játék. Ez egy élet-halál küzdelem, és csak akkor nyerhettek, ha mindent úgy
csináltok, ahogy mi mondjuk. Mi jól ismerünk már minden taktikát. Ha ránk
hallgattok, élhettek. Ha makacsul a fejetek után mentek, meghaltok. Mint ahogy tegnap
is mondtam, bíznotok kell bennünk, különben semmi esélyetek. Megértettétek? –
Bólintok, Race viszont ismét nem reagál, csak nyugodtan eszik tovább. –
Rendben, akkor beszéljük meg, hogy ki miben jó. Race, te kezdesz, van valami,
amiben különösen ügyes vagy?
- Látod, azt a repedést a falon? – kérdezi, majd
még egy falatot harap a zsömléjéből, ráérősen megrágja, nyel egyet, majd szinte
már unottan megfog egy kést, elhajítja, és sikeresen beleállítja a falba.
- Szép – dicséri meg Finnick. – Szerencsére a kés
az olyan fegyverek közé tartozik, amit mindig biztosítanak a kiválasztottaknak.
- Hol tanultál meg így célozni? – kérdezem.
- Sokat dartsozok. – Értetlenül nézek Race-re, arra
várok, hogy megmagyarázza mi is az a darts, mert még életemben nem hallottam
róla, de ahelyett, hogy elkezdené mesélni a játék lényegét, legyint egyet. –
Nem számít, hol tanultam meg. A lényeg, hogy hasznát tudjam venni, nem igaz?
- Igen, igaz. Most csak is ez számít. Na, és Annie?
Te miben vagy jó? – Arielle várakozóan rám néz, nekem meg még gondolkozási
időre sincs szükségem, rögtön rávágom:
- Semmiben. Én nem értek semmihez.
- Viszont kicsi vagy, és könnyen elrejtőzhetsz –
biztat Finnick, és megerősítés képpen megszorítja a kezem.
- Igen, ez igaz. Tudsz fára mászni? Tavaly a
Tizenegyes lány olyan ügyesen elrejtőzött, hogy egészen a Viadal végéig senki sem
találta meg.
Az igazság az, hogy tudok fára mászni. A kikötőben
van egy kis parkszerűség, a testvéreimmel gyakran mentünk ki oda, és ott vártuk
meg, amíg Apa visszatért a munkából. Néha későn kötöttek ki, ilyenkor gyakran
órákat töltöttünk el a parkban, és különböző szerepjátékokat játszottunk. Legtöbbször
kalózok voltunk, de olyan is előfordult, hogy egy régi könyvben látott lovagoknak
képzeltük magunkat. Gyakran tartottunk fára mászó versenyt is. Emlékszem,
mindig én vesztettem. Mindkét testvérem sokkal ügyesebb és gyorsabb volt nálam.
Ez pedig elszomorított, utáltam, hogy állandóan legyőztek, ezért egyik
alkalommal, mikor egyedül voltam, felmásztam a legmagasabb fára. Csakhogy aztán
nem tudtam lejönni. Órákon át kuporogtam a magasban, mikor végre a testvéreim
arra jártak, de nem vettek észre. Ha nem szólok utánuk, tovább mennek, úgyhogy
észre sem vesznek. A fa levelei eltakartak, és hiába nézték a lombkoronát,
láthatatlan voltam a számukra. Az évek során ugyan nagyobb lettem, és ki is
jöttem a gyakorlatból, de tudom, hogy még képes vagyok fára mászni.
- Már régen próbáltam, de igen, tudok.
- Remek. Viszont gyengének látszik a karod, nem
ártana erősítened. Csak a biztonság kedvéért.
- Fel tudsz egyáltalán emelni egy nehezebb
fegyvert? – kérdezi Race cinikusan. Elönt a düh. Race végig úgy hallgatja az
egész beszélgetést, mintha ő nem is lenne érintett. Nyugodtan eszi a
reggelijét, aztán pedig gúnyos megjegyzéseket tesz.
- Igen. Fel tudok!
- Na, nézd csak, hogy felháborodott.
- Elég legyen – szól rá Finnick. – Majd az Arénában
legyen nagy a szád.
- Ne aggódj, nem fogom visszafogni magam. – Race
egyenesen Finnick szemébe néz, van valami a tekintetében, amit nem tudok hova
tenni. Talán megvetés? Finnick állja a barna szemekből áradó lenézést. Az izmai
megfeszülnek, és ugrásra készen várja a fiú következő lépését.
- Kevesebb,
mint fél óra és megérkezünk – töri meg a fagyos levegő csendjét Blee Nasher,
miközben szög egyenes háttal, villával és késsel muffint eszik. Finnick izmai
elernyednek, Race pedig unottan eszik tovább. – Azt ajánlom, hogy előtte
csinosítsátok ki magatokat, a megjelenés rettentő fontos. – Bár Blee-vel
ellentétben nem gondolom azt, hogy a külső eget rengetően lényeges, de reggeli
után mégis gyorsan lezuhanyozok, és felveszek valami tiszta ruhát. Majd a vonat
ablakához sietek, és várom, hogy végre megpillantsam a Kapitóliumot. Csupán pár
perc, amíg kiérünk a sötét alagútból, és már látom is a várost, ami teljesen
elkápráztat a szépségével és szín kavalkádjával.
- Hát nem csodálatos? – kérdezi elérzékenyülve
Blee.
- De az – mondom elképedve. – Gyönyörűbb, mint hittem.
Kedves Swarley.
VálaszTörlésHű, nagyon ügyes vagy. :) Csodás fejezetet hoztál össze, a szereplők jellemét pedig egyre jobban megismerhetjük, ennek pedig kifejezetten örülök :) Eddig azt hittem, hogy kedvelem Race-t a magabiztossága miatt, de most megváltozott a véleményem. Micsoda nagyképű szemét! Remélem az elsők között lesz, aki meghal a Viadalon! Na. Finnick viszont nagyon édes. Különösen tetszett az összebújós rész. :>
Szerintem nagyon jól írsz, hitelesen bemutatod a szereplők érzelmeit és a leírásaid sem rosszak. A karaktereket pedig egyszerűen imádom. :D
Még sok-sok ilyen hosszú részt. :)
Várom a hétfői meglepetésedet is.
Üdv, Jamie
Kedves Jamie! =)
VálaszTörlésKöszönöm szépen, hogy írtál. Örülök, hogy tetszett a rész is, és hogy ennyire megszeretted a szereplőket is. Hosszú részek főleg akkor lesznek majd, mikor Annie az Arénában van, de szerintem előtte is lesz azért egy-kettő hosszabb terjedelmű. =)
Ami pedig Race-t illeti, szerintem azért adj még neki egy kis időt. Nem olyan szemét ám, mint amilyennek elsőnek látszik, de persze szíved-jogod eldönteni, hogy mennyire kedveled. =)
Üdv, Swarley
Drága Swarley!
VálaszTörlésKomolyan mondom, már szégyellem magam, amiért az utóbbi nem írtam neked (a másik blogodra sem), de olyan kevés most az időm, hogy alig tudom rávenni magam, hogy leüljek, és bepötyögjek egy többé-kevésbé értelmes kommentet.
Pedig annyira, de annyira magával ragadó a történeted, a szereplőidet is egyre jobban szeretem. Annie annyira emberi, egyszerűen nem lehet nem imádni, Finnickről nem is beszélve... És Arielle is nagyon szimpatikus karakter számomra. Race-t illetően pedig; én alapvetően szeretem a hozzá hasonló karaktereket, felkeltik az érdeklődésemet, mert úgy gondolom, az efféle viselkedés mögött mindig rejtőzik valami, amire az ember nem is gondol. Szóval nagyon bízom benne, hogy ő is egy olyan karakter, akinek meg van a maga oka arra, miért olyan, amilyen, nem pedig szimplán rosszindulatú. Én mindenképp hagyok még időt, hogy jobban megismerhessük őt. Kíváncsi vagyok rá, nagyon. :)
Mellesleg, remélem hamarosan tényleg megosztod velünk, te hogyan is képzelted el a szereplőket, mert személy szerint nagyon érdekel. :))
Mint mindig, most is kíváncsian várom a következő fejezetet, és ha nem is írok idő szűkében, azért tudd, hogy mindig itt vagyok, olvaslak, és nyomok egy pipát, mert megérdemled! :)
Üdv, Dara
U.i.: A másik blogodra is igyekszem majd írni!
Drága Dara!
VálaszTörlésBevallom, már hiányoltam a kommentjeidet, de biztos voltam benne, hogy sok dolgod van mostanában, úgyhogy külön köszönöm, hogy végül időt szántál rá, és írtál nekem. =)
Nagyon jól esik olvasni a soraidat, és örülök, hogy a szereplőket is egyre jobban megkedveled. Igazából Annie személyiségével kapcsolatban többször elbizonytalanodtam mostanában, ezért külön öröm számomra, hogy kedveled és emberinek találod. =)
Race viselkedésének oka hamarosan kiderül, ha jól számolom, már nem is kell rá olyan sokat várni. Kíváncsi leszek, hogy végül mi lesz a véleményed róla, én írás közben nagyon megszerettem. =)
Tényleg megpróbálom minél előbb hozni a karakterképeket, de úgy érzem, néhány szereplőről még nem sikerült megtalálnom a megfelelőt, de igyekszem sietni a kereséssel. =)
Még egyszer köszönöm kedves szavaidat, és azt is, hogy itt vagy, olvasol és pipálsz. Sokat jelent a számomra. =)
Üdv, Swarley =)