6. rész

A több fogásos vacsora után átmegyünk egy másik fülkébe, hogy megnézhessük az aratásnapi összefoglalót. Meglepődök, amikor Finnick-et a kanapén ülve találom, ujjaival a kárpit anyagát piszkálja, és fel sem tűnik neki, hogy beléptünk a helyiségbe.  

- Szia, Finnick – köszön Arielle. – Sajnálhatod, hogy kihagytad a vacsorát, a kedvenc sütidből duplamennyiséget sütöttek csak a te kedvedért. – Finnick némán nézi Arielle-t, aztán a tekintetét rám szögezi. Nem tudom miért, de zavar, hogy tengerzöld szemeivel vizslat, miközben rajtunk kívül még hárman is vannak a szobában, és mindannyian minket bámulnak. Race egy csokis muffint töm a szájába, és ledobja magát a kanapéra. Közben a fejét ide-oda forgatja Finnick és köztem, majd egy horkantás szerű hangot ad ki. Érzem, ahogy az arcom lángba borul, és gyorsan lehajtom a fejem, hogy a hajam valamennyire eltakarja a reakciómat.

Helyet foglalok Arielle mellet, majd néma csendben bámulom a képernyőn megjelenő kiválasztottakat. Az Első körzetben szinte még ki sem húzták a két nevet, máris akad önként jelentkező. Egy magas, szőke lány, akinek egyetlen pillantása elég, hogy a hátamon a hideg futkosson, és egy pofátlanul magabiztos, izmos fiú. A Második körzet fiú kiválasztottja szintén önként jelentkezik, a társa pedig egy vörös hajú lány. Az első dolog, ami az eszembe jut róla, hogy gyönyörű, de veszélyes. A Hármas körzet kiválasztottjai átlagosnak tűnnek, mind a fiú, mind a lány vézna, de még is egészségesnek látszanak. A képernyő a Negyedik körzetre vált, képtelen vagyok visszanézni a sorsolást, így lehunyom a szemem, és csak hallgatom az eseményeket. Az Ötödik körzet következik, a színpadon egy tizenkét éves kislány és egy tizenöt éves fiú áll, mindketten kétségbeesett arcot vágnak. Race nevetve figyeli, amikor a Hatodik körzetben felolvassák a fiú nevét, aki ezek után szökéssel próbálkozik, de a Békeőrök hamar utolérik, és a színpadra ráncigálják. A Hetedik körzetben, a lánynak kell egy perc, amíg eljut a tudatáig, hogy a nevét hallja, így egy ideig mozdulatlanul áll, ezért egy Békeőr megragadja a karját. Ekkor a szőke lány keze ökölbe szorul, nagyot ránt a karján, és mivel a Békeőr nem számított rá, váratlanul éri, így sikerül kiszabadulnia a szorításból, majd felszegett állal sétál a színpadra. A szemei dühtől izzanak. A Nyolcadik körzetben egy – a gyönyörű ruhája alapján -, tehetősebb családból származó lányt húztak ki, valószínűleg soha nem kellett nélkülöznie és mindent megkapott, amit csak akart, ugyanis a neve hallatán toporzékolni és hisztérikázni kezd, és azt hajtogatja, hogy már pedig ő nem fog részt venni a Viadalon, csakhogy a Békeőrök ezt máshogy gondolják. A lány jelenete után a tizenhárom év körüli sovány, beesett arcú kisfiú megszeppenve lép a színpadra.  A Kilencedik körzet lány kiválasztottja egész jól tartja magát, legalábbis addig, amíg fel nem olvassák a társa nevét, ekkor zokogva rogy össze a színpadon. A tömegből egy magas, zömök, szőkésbarna srác lép elő, a fiú láttán Blee szörnyülködni kezd, mert a karját ronda sebhelyek borítják

-Valószínűleg egy ostor okozhatta – közli halkan Arielle.

A Tizedik és Tizenegyedik körzetből átlagosnak tűnő gyerekek kerülnek kihúzásra. Egy hosszú vörösesbarna hajú lány, sápadt arccal és apró zöld szemekkel, egy alultáplált, alacsony tizennégy-tizenöt éves srác, és két sötétbőrű szintén szegényebb kiválasztott. A Tizenkettedik körzetben egy tizenöt év körüli vékony, fekete hajú, szürke szemű lány sétál a színpad felé, amikor is az egyik kordon mögül egy tíz év körüli kisfiú rohan felé. A lány eddig érzelemmentesnek tűnt, de most az arcára kiül a félelem. A kisfiú hirtelen megtorpan, ahogy egy Békeőr elállja az útját. Lélegzet-visszafojtva figyelem az eseményeket, de szerencsére egy lány – aki kiköpött olyan, mint a kiválasztott, csak fiatalabb kiadásban -, gyorsan odasiet és elrángatja onnan a kisfiút. A kamera mutatja, ahogy a lány kézen fogva egy asszonyhoz viszi. Az asszony szoknyájába egy másik, alig hét éves kisfiú csimpaszkodik, és sír. A lány családja… A látványtól összeszorul a szívem.

Az ismétlés véget ér, de én még mindig mereven bámulom a most már sötétségbe borult képernyőt. Vajon melyikük lesz az én gyilkosom? Hogyan fogok meghalni? Egy kést döfnek belém, egy nyíl fúródik a koponyámba, vagy csak egyszerűen éhen halok? Egy biztos: nincs esélyem. Nem értek a fegyverekhez, de ha értenék is, akkor se lennék képes bárkit is megölni, még ha az életem is a tét, vagy az, hogy újra láthassam a családom.

Meg fogok halni.

Csak abban reménykedhetek, hogy gyors halálom lesz, hogy a szeretteim ne lássanak szenvedni.

Lehajtott fejjel bámulom a szoknyám, mikor egyszer csak valami foltot hagy rajta. Majd egyre több kis sötét kör követi. Sírok… Fogalmam sincs, hogy eddig, hogyan sikerült visszatartanom, de most egyenesen zokogok.

- Annie… - hallom meg Arielle fojtott hangját, és érzem, hogy a kezét vigasztalás képen a vállamra teszi. Jól esik a gesztus, de nem sikerül megnyugodnom tőle. A szememet elhomályosító könnyfátyolon keresztül Finnick-et keresem a tekintetemmel. Meggyötört arccal néz vissza rám, és úgy tűnik, tehetetlennek érzi magát.

Hozzá akarok bújni, át szeretném ölelni, szükségem van a vigasztaló karjaira. Hirtelen már nem érdekel, hogy nem vagyunk egyedül. Szükségem van rá.

A következő pillanatban szorosan mellé préselődök, az arcomat a vállába fúrom, a tenyeremmel a pólója anyagát markolászom. A derekamat két kéz fogja körül, a karjaival erősen von magához, az állát a fejem búbján pihenteti, és vigasztaló szavakat suttog a levegőbe.